Röplabda: Pénteken az Extraliga rangadója következik Nyíregyházán

2018. február 1. 12:08 | behir.hu

Nemzetközi héten van túl a Linamar-Békéscsabai Röplabda SE együttese, melyet a kedden vereséggel zárult CEV Kupa mérkőzés indított, és a két nagyszerű MEVZA-győzelem zárt. A Mladost és a  Kamnik vendégjátéka igazi csemegét ígért a viharsarki szurkolóknak, hiszen a sorozat két markáns képviselője látogatott a megyeszékhelyre. A csabai lányok ezen a héten a bajnoki küzdelmeket folytatják, pénteken az alapszakasz két csoportgyőztese találkozik  - írja a klub hivatalos oldala.

A Calcit Kamnik ellen az elmúlt két évben döntőt játszott a BRSE, míg a Mladost Zagreb idei szezonban nyújtott teljesítménye alapján joggal vágyik a négyes döntőbe. Alberto Salomoni csapata mindkét mérkőzését szettveszteség nélkül abszolválta, a szlovének ellen még javuló, a horvátok ellen viszont lehengerlő játékot bemutatva.

A hétvége bajnoki kínálatában kétségtelenül a péntek esti Nyíregyháza-Békéscsaba találkozó ígérkezik a legnagyobb csatának. Az Extraligában az élen álló bajnokcsapat három győzelemmel indított, míg a következő ellenfél múlt héten az UTE otthonában elszenvedte első vereségét a sorozatban.

Idén eddig egyszer találkozott egymással a két csapat, akkor a Közép-európai Ligában a mindkét feladóját nélkülöző nyírségiek sima vereséget szenvedtek odahaza a címvédőtől. Ez a mérkőzés sok mindenre választ adhat, és sok mindent el is dönthet, hiszen a bajnokcsapat győzelme esetén hatalmasat lépne előre a két elődöntős helyért folytatott harcban, de ugyanez igaz a nyírségiekre is, hiszen egy esetleges vereséggel a tabella második pozíciójáért vívott csatában veszítenének sokat.

A bajnoki címvédő egyre jobb formában röplabdázik, így a rangadón a három pont megszerzéséért utaznak Nyíregyházára Molcsányi Ritáék. Pénteken este 19 órakor indul útjára a labda Nyíregyházán, a Continental Arénában. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

 

További programok »

FEL