Röplabda: Budaörsön folytatja a BRSE

2017. december 1. 12:06 | behir.hu

Két győzelemmel zárta a dunántúli túráját a Linamar-Békéscsabai Röplabda SE bajnoki és Magyar Kupa címvédő együttese, miután kedden a Haladás otthonában bajnoki találkozón, majd szerdán Kaposváron egy vérbeli kupacsatában győzedelmeskedett egyaránt 3-1-re. A Salomoni-csapat Budaörsön a harmadik győzelmére hajt a héten - írja beharangozójában a klub hivatalos honlapja.

A szombathelyi és a kaposvári mérkőzés is hasonló koreográfia szerint zajlott, az első szettben még kissé álmosan, sok hibával röplabdázó címvédő meglepve konstatálta a „szakaszvereséget”, hogy azután tudjon váltani és a következő három szettben bebiztosítsa a győzelmét. Alberto Salomoni és stábja ezúttal sem volt könnyű helyzetben, hiszen Petőváry, Nagy és Pekárik is a sérültek listáját gyarapította, valamint úgy tűnt, a hosszú utazás ezúttal jobban rányomta bélyegét a találkozókra, mint az várható lett volna. Mindenesetre a csapat nagyszerűen tudott váltani a meglepő szettveszteségek után, és megrázva magát hozta a győzelmeket. A kupában ez még csak fél siker, hiszen a negyeddöntőnek még van egy visszavágója, de a csabaiak ezzel továbbra is veretlenek mindkét fronton.

A hibátlan sorozat megőrzése a cél hétvégén is, hiszen a Budaörs otthonában a bajnokcsapat a találkozó esélyese. A két gárda idei első összecsapásán a csabai katlanban sima BRSE-sikernek örülhettek a csapat szurkolói, minden bizonnyal a szombati találkozón is erre készülnek a Viharsarokban.

A találkozó december 2-án, szombaton 17 órakor kezdődik a Budaörsön.

 

További programok »

FEL