Röplabda: Bravúros csabai ezüst a gyermek bajnokság döntőjében

2018. május 22. 16:11 | behir.hu

A BRSE U15-ös csapata ezüstéremmel zárta szereplését a Székesfehérváron megrendezett Országos Gyermek Bajnokság döntőjében.

A csapat a finálé három napja alatt mérkőzésről mérkőzésre javuló formát mutatott. A csoportmérkőzések alatt az UTE ellen vereséggel kezdő társaság a második mérkőzéstől kezdve szárnyra kapott, a csoport második mérkőzését hatalmas csatában a Vasas ellen megnyerte, így csoportjában a második helyen végzett. A középdöntőben a házigazda Fehérvár ellen 3:0-ra, majd délután az elődöntőben Nyíregyháza ellen ugyanilyen arányban sikerült győzni, így a csabaiak a harmadik napon a döntőben lehettek érdekeltek. A fináléban újra a Vasas várt a viharsarki formációra. Az angyalföldi gárda gyakorlatilag hiba nélkül játszott egész évben, így az országos döntő esélyesének számított. Ennek ellenére a BRSE játékosai nem ismertek elveszett labdát, hatalmasat küzdöttek, de a végén, ha minimális különbséggel is a fővárosiak bizonyultak jobbnak - számolt be a csabai klub hivatalos oldala.

- Kiválóan küzdöttünk a három nap alatt, igazi csapatot alkottak a lányok. Minden hátráltató körülményt le tudtunk győzni, egy nagyon kicsi hiányzott még a végén. Ennek ellenére tiszta szívből gratulálok minden játékosomnak, azoknak akik végigküzdötték ezt az egész évet. Köszönöm a szülőknek a támogatást, a helyszínen szurkolást. Ez az ezüstérem számomra felér egy arannyal – értékelt Nagy Attila, a csapat edzője.

 

EREDMÉNYEK

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK

Békéscsabai RSE -UTE 1-3 (12, -15, -14, -22)

Békéscsabai RSE – Vasas Óbuda 3-2 (19, -22, -22, 24, 5)

 

KÖZÉPDÖNTŐ

Békéscsabai RSE- Székesfehérvár 3-0 (14, 19, 19)

 

ELŐDÖNTŐ

Békéscsabai RSE- Nyíregyháza 3-0 (20, 14, 15)

 

DÖNTŐ

Békéscsabai RSE- Vasas Óbuda 2-3 (22, -15, 10, -16, -8)

BRSE: Feld Bettina,Stollár Szonja, Sinka Dalma, Gellén Viktória, Szűcs Gréta, Horostyák Cintia, Tóth Fanni, Jánk Dzsenifer,Tatár Noémi, Kucsera Jázmin, Kerepeczki Hanna, Hunyadi Gréta, Lenkefi Lea, Radnai Lilí, Radnai Luca. Edző: Nagy Attila , Fésüs Erzsébet.

Az OGYB döntő legjobb támadója Stollár Szonja lett.

 

További programok »

FEL