Rongálás, garázdaság és testi sértés miatt intézkedtek a rendőrök

2020. március 10. 11:10 | behir.hu

Baleset nem történt március 9-én, de ettől függetlenül több helyen is intézkedtek a rend őrei.

Rongálással gyanúsítható férfit állítottak elő a rendőrök március 9-én, Tótkomlóson. A 26 éves, helyi férfi késsel vágta ki egyik rokona autójának és biciklijének gumiabroncsait. Az Orosházi Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésével gyanúsítja – számolt be róla a rendőrség hivatalos honlapja.

Egy nő agresszíven viselkedett, kiabált Sarkadon, a központi orvosi rendelő első emeletén március 9-én 10 óra 45 perc körül, majd kiment az erkélyre és kidobott egy széket. A rendőrök előállították és garázdaság miatt büntetőfeljelentést tettek ellene.

A Békési Rendőrkapitányság rendőrei március 9-én 19 óra 15 perc körül előállítottak egy békési férfit, mert a gyanú szerint szóváltás után ellökött és többször megrúgott egy nőt. A nő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrség a 39 éves férfi ellen garázdaság és testi sértés miatt indított büntetőeljárást.

További programok »

FEL