Romániai választások - eredményes volt a magyar összefogás

2016. december 12. 05:38 | Mikóczy Erika

Az eddigi legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) fölényesen, a voksok csaknem 46 százalékát megszerezve nyerte meg a romániai parlamenti választásokat, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 6 százalék körüli támogatottsággal juthat be a bukaresti törvényhozásba.

Kelemen Hunor szerint a romániai parlamenti választások urnazárásakor közzétett exit poll felmérések eredményei azt jelzik, hogy megfordult a magyar szavazatok romániai apadási tendenciája.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a szövetség kolozsvári eredményvárójában tartott rövid sajtótájékoztatóján köszönte meg a magyar emberek bizalmát.

Elmondta: az első mérések azt jelzik, hogy az RMDSZ magasan az öt százalékos parlamentbe jutási küszöb fölötti eredményt ért el, és sikerült biztosítania a magyarok arányos képviseletét a román törvényhozásban. Az MTI kérdésére elmondta, a csökkenési spirál visszafordítása nem tulajdonítható egyetlen dolognak. "Az elmúlt években igyekeztünk a döntéseinkkel a társadalmi elvárásokra válaszolni. Akkor is, amikor az összefogásról volt szó, akkor is amikor az újításokról volt szó, amikor egy hiteles megvalósítható programról volt szó, akkor is, amikor a belső szolidaritást kellett erősíteni"- fogalmazott az RMDSZ elnöke.

Megjegyezte: az MPP-vel való összefogás, a szórvány és a tömb összefogása meggyőzte a magyar embereket arról, hogy az RMDSZ és partnerei elkötelezettek a magyar ügy iránt, elkötelezett az iránt, hogy Romániát jobbá tegyék.

Kelemen Hunor Aszerint a választás nemcsak arról szól, hogy hány magyar képviselő lesz a parlamentben, hanem arról is, hogy milyen jövőt képzelnek el a régiónak, az országnak, és benne a magyar embereknek. "Az a fontos, hogy a közösségünk jogai megerősödjenek, és újabb jogokkal tudjuk ezeket bővíteni. Holnaptól vár egy olyan munka, ami a következő négy esztendőben nem szólhat egyébről csak a közjóról, közérdekről, és a magyar érdek képviseletéről" - jelentette ki Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke a választások végeredményének a közzététele előtt nem kívánt arról nyilatkozni, hogy kormányon vagy ellenzékben folytatja munkáját a szövetség. Egy olyan szerződés megkötését tartotta a legfontosabb célnak a román többség és az erdélyi magyarok között, amelyik mindenki számára egyenlő jogokat, esélyegyenlőséget biztosít, a magyar közösség számára pedig az identitásmegőrzés biztonságát nyújtja.

Az RMDSZ az urnazáráskor közzétett exit poll felmérések szerint a szavazatok több mint hat százalékát szerezte meg a vasárnap tartott romániai parlamenti választásokon.

Forrás: MTI


  

FEL