Román kollégájával találkozott a megyei rendőrfőkapitány

2017. április 5. 11:27 | Varga Diána

A határforgalom ellenőrzéséről, az államhatár őrizetével kapcsolatos feladatokról egyeztetett Békés megye rendőrfőkapitánya a Nagyváradi Területi Határrendőr Felügyelőség vezetőjével.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok április 4-én, a Gyulai Határrendészeti Kirendeltségen fogadta Bondar Marin rendőrkapitányt, a Nagyváradi Területi Határrendőr Felügyelőség vezetőjét és helyetteseit - írja a police.hu.

A megbeszélésen értékelték a két szervezet 2016. évi együttműködését, a közös járőrszolgálatok eredményességét. Emellett egyeztették az idei feladatokat, a szakmai munka továbbfejlesztésének lehetőségeit. A tanácskozás végén Bondar Marin rendőrkapitány és dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok aláírták azt a jegyzőkönyvet, amelyben a 2016-ban közösen elvégzett feladatok részleteit rögzítették.

További programok »

Gyula

Erkel Ferenc Kamarazenekar rendhagyó énekóra

A biatorbágyi Erkel Ferenc Kamarazenekar rendhagyó énekórát tart álalános iskolások számára április 17-én 12 órakor Gyulán, az Erkel Ferenc Emlékházban. A program a felnőttek számára is sok érdekességet kínál; korlátozott számban- belépőjeggyel - bárki részt vehet az eseményen.
2024. április 12. 23:00
FEL