Robotidomító – robotikai foglalkozást tartottak a Békés Megyei Könyvtárban

2023. július 25. 16:40 | Fajó Attila

A robotika alapjait sajátíthatták el azok az érdeklődő gyerekek, akik részt vettek a Békés Megyei Könyvtár által szervezett Robotidomító foglalkozáson. A könyvtár droid hadseregét irányító gyerekek sok újdonságot és érdekességet ismerhettek meg.

A foglalkozást vezető Nagy Levent, informatikus, mint a könyvtár munkatársa, különféle játékos feladatokkal tette izgalmassá a téma iránt fogékony gyermekek számára a könyvtár Digilaborjának alkotóműhelyében eltöltött időt. Persze ezen túlmenően a programozásról is szó esett, konyhanyelven, bár a laikus szemlélő számára már ez is kínai volt.

– Úgy gondolom azért jó résztvenni az ilyen foglalkozásokon, mert az itt eltöltött idő alatt fejlődik a logikus gondolkozás késsége. Nem utolsó sorban a modern világ is egyre jobban a robotizáció irányába halad, hogy a mesterséges inteligencia megjelenésével kinyíló távlatokról ne is beszéljünk – mondta el a foglalkozást vezető informatikus. 

 

fotó: Matuz Melani/behir.hu

 

– Még nem építettem robotot korábban, de nagyon érdekel az egész, mert szeretem a robotikát – fogalmazott az egyik résztvevő, Petrőcz Márton.

Nagy Levente továbbá elmondta, hogy az őszi időszakban 5-10 alkalmas szakkört, rendszeres foglalkozást kívánnak indítani a Digilaborban, robotika témában.

Galéria

További programok »

Itthon

Orvosokat fenyegettek, ajtót rongáltak a gyulai kórházban

Egy négyfős csoport az ügyeletben dolgozó orvosokat és az asszisztensnőt durván megfenyegette, rasszista, megalázó és gyalázkodó szavakkal illette, agresszívan lépett fel, és megrongálta az ambulancia ajtaját – írja közösségi oldalán Abdulrab Abdulrahman Mohamed, a gyulai csecsemő- és gyermekosztály főorvosa.
2026. április 5. 11:29
FEL