Ritka felvétel készült az amur rejtélyes nádlegeléséről – videóval

2018. július 22. 13:03 | Tószögi György

Aki nyitott szemmel jár, annak bizonyára feltűnik, hogy természetes vizeink nádasait sok helyen valami titokzatos élőlény dúlja. Összekuszált nádfalak, lekopasztott nádszálak, megcibált, félbetépett levelek árulkodnak jelenlétéről, de a tettest – és magát a tettet – nemigen lehet látni. Egy szemfüles videós most lebuktatta a „vandálokat”.

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének weboldalára érdekes ismeretterjesztő anyag került fel, amely vizeink szarvasmarháinak, az amuroknak taglalja módfelett különös táplálkozási szokásait. Horgászkörökben ismeretes, hogy ez a behemót, akár 30 kilogrammosra is megnövő, idegenhonos hal rajong a zöld nádért és nyár derekára alaposan megtépázza a tavasszal kihajtott, ekkorra már szépen megerősödött szálak katonás sorait.

 

Amurok által rendszeresen dézsmált nádfal Békéscsabán az Élővíz-csatorna Árpád sori szakaszán – Fotó: Tószögi György

 

A legendásan híres

 

Mivel azonban az amur híresen óvatos jószág és előszeretettel ténykedik éjszaka, így még a vízpartot rendszeresen járók között is kevesen vannak azok, akik szemtanúi letnek legendás nádlegelésének, a sok esetben vízfelszín felett lévő levelek eltünedezésének.

A Békés megyei horgászszövetség egyik halászati őrének azonban a közelmúltban páratlan videót sikerült készítenie, amelyen jól megfigyelhető, hogy az amur milyen profi módon bánik el nem csak a magasból aláhajló nádlevéllel, de erős garatfogainak köszönhetően magával a rostos nádszállal is.

(Eredeti videó felvételek: Bogdány Zoltán)

 

További programok »

Itthon

FEL