Ritka betegek boldog pillanatai – fotókiállítás a Gál Ferenc Egyetemen

2025. január 28. 14:31 | Bere Mátyás

Hétfőn a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Kara adott otthont a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) vándor-fotókiállításának, "Ritka betegek boldog pillanatai" címmel. A tárlatot dr. Árpási Zoltán a GFE Gazdasági Kar dékánja és Sárkány Krisztina a RIROSZ önkéntese, gyógypedagógus, fogyatékosságügyi tanácsadó nyitották meg.

– Sokan megszokhatták tőlünk, hogy a rendezvényeink többnyire tudományos, szakmai, gazdasági és pénzügyi programok. Emellett régóta hangoztatjuk, hogy nemcsak a szakma számára szeretnénk nyitva tartani a kapuinkat, hanem a széles közönség számára egyaránt. Fontos cél, hogy azon intézmények soraiba kerüljön a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Kara is, ahova bármilyen jellegű közérdeklődésre számot tartó témával be lehet jönni – fejtette ki dr. Árpási Zoltán a GFE Gazdasági Kar dékánja, majd kiemelte, hogy az intézményben szoktak lenni fotókiállítások, de most nem egy kolléga állít ki, hanem külsősök munkái láthatók.

A dékán hozzátette: fontos, hogy az egyetemisták is megálljanak, körülnézzenek, lássák, hogy milyen nehézségekkel, problémákkal élnek mások, de emellett mégis milyen boldogok tudnak lenni – ahogy a kiállítás címe is utal erre.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

Sárkány Krisztina a RIROSZ önkéntese kifejtette, hogy a fotókiállítás azon nyertes képekből áll, amelyek a RIROSZ évenkénti fotópályázatára érkeztek.

– A tárlat boldog pillanatokat ábrázol. A családok azt szeretnék, hogyha nem a gondjaikat és a problémáikat látnák az emberek – fogalmazott az önkéntes, aki kiemelte, hogy az érzékenyítés és a figyelemfelhívás is a céljaik között van.

Az eseményen a nyitóbeszédek után az egyetem egyik hallgatója énekelt, majd mindenki a képek felé fordult.

 

Galéria

További programok »

FEL