Rio 2016: Imre Gézának egy tus hiányzott a sikerhez

2016. augusztus 9. 21:23 | behir.hu

A magyar olimpiai csapat legidősebb tagja, Imre Géza kiválóan menetelt a férfi párbajtőrözők egyéni versenyében. A finálében is minden jól alakult, de a végén feltámadt a dél-koreai ellenfél és 15-14-re legyőzte a magyar vívót, aki a mieink negyedik érmét szerezte a riói játékokon.

A 41 éves vívó lassan lendült bele első asszójába a kolumbiai Rodríguez ellen, a vége azonban sima lett (15:8). A legjobb 16 között honfitársát, Boczkó Gábort, a negyeddöntőben a kétszeres világbajnok észt Nikolai Novosjolovot, az elődöntőben pedig a francia Grumiert verte. Végig, magabiztosan versenyzett, így jutott el a fináléba. A döntőben a dél-koreai Pak Szang-jung volt az ellenfél, aki egyéves volt, amikor Imre már olimpiai és világbajnoki érmes!

A döntőben ez már semmit sem számított: Imre Géza jól kezdett, végig vezetett, a koreai azonban meccsben maradt (9:9). Ezt követően a magyar párbajtőröző nagy sorozatot indított és 13:9-re meglépett. A harmadik harmadban 14:10 után már csak egy tus kellett volna a sikerhez, akár az együttes találat is jó győzelmet jelentett volna Imre Géza számára. Park azonban ötször betalált és elhappolta az aranyérmet.

Imre Géza 1996-ban, Atlantában bronzérmes volt férfi párbajtőr egyéniben, azaz 20 év után szerzett ismét olimpiai érmet egyéniben, ezúttal egy ezüstöt. A 41 éves versenyző csapatban még javíthat a riói olimpián.

 

FEL