Rio 2016 - Az ország legnagyobb szurkolói zónáját alakítja ki az M4 Sport

2016. augusztus 2. 15:17 | Mikóczy Erika

Az ország legnagyobb olimpiai szurkolói zónájában várja az érdeklődőket a fővárosi Március 15. téren partnereivel együtt az M4 Sport, a közmédia sportcsatornája; az ötször hétméteres kivetítőn akár öt-hatezren is nyomon követhetik majd az eseményeket - hangzott el kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója elmondta: az utóbbi évek magyar sportsikereinek komoly szerepük volt abban, hogy az M4 Sport talán túl is szárnyalta az előzetes várakozásokat.

Közölte: a közmédia olimpiai közvetítései a televíziós platformon - az M4 Sport mellett az induló M5-ön -, interneten, valamint mobileszközön is elérhetőek lesznek. Az időeltolódás miatt a közösségi együttlétre lehetőséget nyújtó késő délutáni, esti, illetve éjszakai időszakban kerülnek adásba az olimpiai küzdelmek - tette hozzá.

Vaszily Miklós emlékeztetett arra, hogy az egy évvel ezelőtt indult csatorna célja az, hogy a magyar sportsikerekről minél szélesebb körben, a hátteret megvilágítva, minél több embernek számoljanak be.

Az M4 Sport történetének legnagyobb kihívásaként említette, hogy megmutassák, képesek a már megszokott magas színvonalon elhozni a riói olimpia eseményeit a nézőknek.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes elmondta: már a labdarúgó Európa-bajnokság idején érzékelték az igényt arra, hogy ingyenesen látogatható szurkolói központot alakítsanak ki, de az érdeklődés mértéke felülmúlta a várakozásaikat, ezért nem volt kérdés, hogy támogatják egy ilyen kialakítását az olimpia idejére.

Mint mondta, az ittlét közösségi élménnyé, családi programmá válhat: a gyereksarokban animátorok szerveznek elfoglaltságot a kicsiknek, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy Budapest minél inkább gyerekbarát város legyen.

A főpolgármester-helyettes szerint azért is fontos ez a létesítmény, mert megmutathatja, "mit adhat nekünk", ha a város elnyeri a 2024-es nyári olimpia megrendezésének jogát.

Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke az eseményen bejelentette: a szolgáltató adománygyűjtést szervez a szurkolói központban; két hátrányos helyzetű területen működő általános iskola diákjai számára gyűjtenek itt sporteszközöket.
   
Forrás: MTI

FEL