A könyv alapja Réthy Béla eredeti, kézzel írott naplója, amelyben megörökítette rendkívüli életútját. Bélafi Lászlóhoz, a kötet szerkesztőjéhez – aki egyben a feltaláló ükunokája is – tavaly novemberben került a napló, amit átolvasva rögtön úgy döntött, hogy könyv formában is meg kell jelentetnie.
Az író elárulta, hogy a kötetet kétszáz oldalasra bővítették ki, amelyek most már a személyes emlékek mellett korabeli feljegyzéseket és térképeket is tartalmaz Szarvasról és Békéscsabáról egyaránt. Mint mondta: úgy érezte, hogy kötelessége közkinccsé tennie ezt a családi és helytörténeti értéket.

– Különleges érzés volt számomra a kezemben tartani és átolvasni ezt a naplót. Előtte csak digitális feljegyzések voltak az ükapám munkájával kapcsolatban, de most már kézzel fogható írással is rendelkezünk. Igyekeztem úgy megszerkeszteni a könyvet, hogy minden korosztály számára fogyasztható legyen, valamint igyekeztem bemutatni a legpontosabban az ükapám munkásságát is – tette hozzá a kötet szerkesztője.
Bélafi Lászlóval a Békés Megyei Könyvtár igazgatója, Juhász Zoltán beszélgetett a könyvbemutatón. A bibliotéka vezetője hangsúlyozta, hogy a könyvtár fontosnak tartja, hogy a helytörténeti elemekkel rendelkező köteteket bemutassa a nagyközönségnek, hiszen Réthy Béla fontos szerepet töltött be a megye életében.

– Réthy Béla egy megkerülhetetlen személyiség Békés megye és a gyógyszerészet életében. Mindig fontosnak tartottuk azt és kötelességünk is, hogy foglalkozzunk a helytörténettel és bemutassuk azokat a személyeket, akár a fiatalabb generációnak is, akik sokat tettek a megyéért – fűzte hozzá az igazgató.
A kötet különösen értékes a békéscsabai és szarvasi helytörténet iránt érdeklődőknek, a gyógyszerészet- és ipartörténet iránt nyitott olvasóknak, valamint mindazoknak, akik szeretik a személyes hangvételű, századfordulós visszaemlékezéseket és élettörténeteket.