Rengeteg program várja a Békés megyeieket a hosszú hétvégén

2021. augusztus 18. 16:50 | behir.hu

Nemcsak az augusztus 20-án, de csütörtöktől kezdve az egész hosszú hétvége folyamán számos programra látogathatnak el az érdeklődők megyeszerte – ezekből készítettünk egy összeállítást.

Kezdődik a Madzagfalvi Napok

A szokásostól eltérően idén nem szeptember elején, hanem augusztus 20-án tartják Békésen a Madzagfalvi Napokat. A szervezők minden korosztályra gondoltak, hiszen számos sportrendezvény, nép- és természetrajzi kiállítások, vásár, bringás rendezvény, állat-kiállítás, egészségmegőrző programok, pálinkaverseny és még számos lehetőség várja az érdeklődőket augusztus 19-től augusztus 22-ig. A részletes programot ide kattintva találja.

 

Kovácsházi napok

Szintén csütörtöktől várják a szervezők a látogatókat Mezőkovácsházára, ahol a futást, kerékpározást és más mozgásos programokat próbálhatnak ki az érdeklődőket. Másnap felszentekik a felőjított Babó-kápolnát, lesz ünnepi képviselő-testületi ülés, véradás, főzőverseny, kézműves programok, ugrálóvár, gyermekműsorok, népzenei bemutató és táncház, este pedig koncertekkel várnak kicsiket és nagyokat egyaránt. A pontos időpontokat itt tekintheti meg.

 

Újkígyósi Városnapok

Érdemes lesz Újkígyóson is körbe nézni, hiszen már csütörtökön kutyabemutatóval kezdődik a programkavalkád, majd az esti koncertek után tűzijátékkal zárul a nap. Másnap a szentmise után a Cz. Kiss Rendezvényházban tartott ünnepségen adják át az Újkígyósért, az Újkígyós Közneveléséért, közművelődéséért, illetve Sportjáért kitüntetéseket, amelyet a kenyérszentelés követ. Ekkor nyílik meg az V. Újkígyósi Művésztábor kiállítása is. Az időpontokért kattintson ide.

 

Tótkomlósi Városnapok

Augusztus 20-án nem csak az államalapítást ünnepli Tótkomlós, hanem újratelepítésének 275. évfordulóját is. A nap hagyományosan a fúvosok ébresztőjével indul, majd az ünnepi istentiszteletek után a búcsú várja a helyieket. Kora délután Szokolay Dongó Balázs grafikáiból nyílik kiállítás, de lesz térzene, koszorúzás, tehetségek gálaműsora, könyvbemutató és több koncert is. A részletes programokat erre a linkre kattintva találja.

 

Mágori Fesztivál

Kétnapos fesztivállal ünneplik az államalapítást Vésztőn. Augusztus 20-án és 21-én rendezik a XX. Sárréti Birkapörköltfőző Versenyt, a X. Hagyományos Ételek Főzőversenyét és a II. Vésztői Népi Hagyományos Sütemények Süteménymustráját. Augusztus 22-én a Mágori dombok tövében megelevenedik Szent László, a Lovagkirály című népi rockopera két felvonásban, melyet a Nemzeti Lovasszínház mutat be elsőként Vésztőn. A további programokról ide kattintva olvashat.

 

Nemzetközi halfőző verseny Gyomaendrődön

Látványfőzéssel, koncertekkel, mazsorett előadással és halfőző versennyel várják a látogatókat Gyomaendrődön. A helyszínen halászlé és hallé váráslásra is lesz lehetőség. A programról további részleteket itt talál.

 

Államalapítási ünnep – Békéscsaba

A békési megyeszékhelyen 9:30-tól várják az érdeklődőket a Szent István téren, ahol az ünnepi zászlófelvonást térzene előzi meg. Majd következik az ökumenikus kenyérszentelés és áldás, valamint Szarvas Péter polgármester ünnepi köszöntője. A katolikus templomban tartott szentmise után a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes műsora következik. Délután is érdemes lesz a főtérre látogatni. 16 órától a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület tart helyismereti totót. Mindeközben gyermekműsorral, koncertekkel, majd este a 21 óra után kezdődő tűzijátékkal készülnek a szervezők. A tűzijátékot a 7.TV élőben adja. A további részleteket itt olvashatja.

 

Államalapítási ünnep – Gyula

Főként családi programokkal várnak mindenkit a szervezők a békési fürdővárosban. A programok délelőtt 10 órakor kezdődnek népmese-foglalkozással, 11 órától bábelőadással, 14 órától pedig gólyalábas vásári attrakciókkal készülnek. Lesz gyermekzenekari koncert és bábelőadás, valamint népzenei műsor is. Este a polgármesteri köszöntő, valamint az önkormányzati díjak átadása után a 70 éves Körös Táncegyüttes jubileumi műsorát, valamint a tűzijátékot tekinthetjük meg. A programokat erre a linkre kattintva tekintheti meg.

 

XXIV. Berényi Napok

Helyi művészek kiállításmegnyitójával vette kezdetét szerdán a nagy népszerűségnek örvendő Berény Napok. A programok sora csütörtökön elődással, valamint a 20 éves Berényi Gyermek FC ünneplésével folytatódik, este pedig a 100 Tagú Cigányzenekar ad kamarakoncertet. Pénteken szentmise, asztalitenisz bajnokság, ünnepi képviselő-testületi ülés, gasztronómiai bemutató, felvonulás, és koncertek várják a Mezőberénybe látogatókat. Az ünnepi beszéd  a mezőberényi városi ligetben lesz. Szombaton ételkóstolóval és úszóversennyel folytatódik a rendezvény, amelyet főzőversennyel fűszereznek meg. A nap hátralévő részében lesz lábtengó bajnokság és extrém kerékpáros bemutató is. Vasárnap nosztalgia délutánnal, kézműves vásárral, gyermekprogramokkal zárul az ötnapos program.

 

Orosházi programok augusztus 20-án

Ha augusztus 20 és Orosháza, kihagyhatatlan program a Bogárzói lóverseny pályán tartott ló- és gazdaverseny, valamint a kisállat börze, melyet reggel 7:30-tól tartanak. A program részeként lesz légi parádé, ügető futamok, fogathatjás, csikós és kutyás bemutató. A részletekről bővebben itt olvashat.  Délután, az Eötvös téren a gasztronómia és a sport veszi át a főszerepet, ahol gasztro-szakemberek mellett tánc- és mazsorettbemutató, helyi sportolók és koncertek várják a látogatókat. A rendezvény plakátját ide kattintva találja meg.

 

Államalapítási ünnepség - Csorvás

Kenyérszentelés szentmise, koncertek és tűzijáték vár mindenkit Csorváson. A részletekért kattintson ide!

 

Gyorsasági roncsderbi – Köröstarcsa

A gyorsulás és az autók szerelmeseit szólítja meg a köröstarcsai Gyorsasági roncsderbi szombaton. A ligetben tartott rendezvény a Dél Vill Kupa része. A részeletek ezen a linken keresztül érheti el.

 

“Utazás TÉRben és IDŐben” - Ingyenes tárlatvezetés a Munkácsyban

A Munkácsy Mihály Múzeum munkatársai augusztusban ingyenes tárlatvezetéssel kedveskednek a látogatók számára. A soron következő alkalom augusztus 21-én, szombaton 14 órakor kezdődik

További programok »

Itthon

Speedmarathon: 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség Békésben is

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a rendőrség péntek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart országszerte. A Speedmarathon elnevezésű akcióban Békés vármegye közel 100 pontján méri a rendőrség a közlekedők sebességét.
15:31
FEL