A nő 2024. június 26-án Szeghalmon, egy családi házban tartózkodva családi konfliktus miatt rendőri intézkedést kért. A kérés alapján a helyszínre érkeztek a Szeghalmi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának közterületi feladatot ellátó tagjai. Az intézkedés eredményeként a terhelt bejelentésében szereplő férfi a további konfliktusok elkerülése érdekében elhagyta az ingatlant. Ezt követően a nő az utcára kilépve a távozó személy után kiabált, trágár szavakat hangoztatott.
Amikor a rendőrök felszólították, hogy a mások nyugalmának megzavarására alkalmas viselkedést fejezze be, ennek nem tett eleget, sőt egyre hangosabban kiabált és hadonászott, ezért testi kényszer alkalmazását követően előállították a Szeghalmi Rendőrkapitányságra. A terhelt a vele szemben alkalmazott intézkedés során a rendőröket kezdte el becsmérelni trágár szavakkal; a szidalmazó, a három rendőr személyét érintő durva jelzők, átkozódó kijelentések alkalmasak voltak a munkájukat végző rendőrök becsületének csorbítására. Tekintettel arra, hogy a nő az egyik rendőrt le is köpte, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a járási ügyészség külön eljárást kezdeményezett vele szemben a hatáskörrel rendelkező Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előtt.
Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség