Rendőrök, polgárőrök, tűzoltók, vízügyi szakemberek kaptak elismerést

2017. január 20. 16:27 | behir.hu

Rendőröket, polgárőröket, tűzoltókat és vízügyi szakembereket részesített elismerésben Pintér Sándor belügyminiszter, amiért a hosszabb ideje fennálló szélsőségesen hideg időjárási helyzetben kiemelkedő helytállást tanúsítottak. Az elismeréseket Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára adta át pénteken a kitüntetett tizenkét rendőrnek, négy polgárőrnek, nyolc tűzoltónak és az Országos Vízügyi Főigazgatóság két munkatársának Budapesten. Ők az indoklás szerint a szolgálati feladataikat meghaladva emberségükről tettek bizonyságot, amikor a rászorulókon, az elesetteken, a magukra hagyottan és magányosan élőkön segítettek.

Kontrát Károly az ünnepségen azt mondta, olyan belügyi munkatársakat jutalmaznak, akik "erejükön felül, félelmet nem ismerve" kiemelt helytállást tanúsítottak, testi épségüket kockáztatva bátran cselekedtek a krízishelyzetben. Hangsúlyozta: a jutalomban részesülők példaként szolgálnak, és munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a polgárok biztonságérzete a jövőben is megmaradjon.

A Belügyminisztérium kommunikációs főosztályától kapott tájékoztatás szerint az egyik rendőrjárőr például azért részesült elismerésben, mert Kispesten egy magatehetetlen, később eszméletét vesztő idős asszonyon segített, egy másik járőr pedig azért, mert a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértón egy fogyatékkal élő férfit a fűtetlen lakásából kimentett.

A katasztrófavédelem állományából egy őrmester azért kapott jutalmat, mert Mezőcsát és Tiszatarján között, a hó fogságában rekedt kenyérszállító kiszabadításában segített, de jutalmazták azt a főtörzsőrmestert is, aki a Hajógyári-szigeten egy, a jégre csúszott terepjáró mentésében vett részt. Ő a helyszínre érve búvárfelszerelésben átvizsgálta a kocsit, hogy benn rekedt-e valaki, és a jégtáblák közül kimentett egy kutyát.

forrás: MTI

További programok »

FEL