Az édesanyákat köszöntötték a szoptatás világhetén

12:50 | Osgyán Ágnes

A hagyományokhoz hűen a Békés Vármegyei Központi Kórház Békéscsabai Védőnői Szolgálata idén is megszervezte az anyatejes táplálás és a szoptatás világhetetéhez kapcsolódó programját. Ezalkalommal a rendezvény fő témája a beszédfejlődés volt.

Fejlesztőjátékokkal, információs standokkal és előadásokkal várták az édesanyákat és gyermekeiket az Anyatejes Táplálás Világnapja és a Szoptatás Világhete alkalmából a Csabagyöngye Kulturális Központban. A védőnők célja az volt, hogy a tanácsadáson kívül is felhívják a figyelmet az anyatejes táplálás és a szoptatás fontosságára, előnyeire.

– Az anyatejes táplálás a kisbaba életének elindítója és nagyon fontos része. Az édesanya a szoptatással adhatja meg a lehető legtöbbet a kisbabája számára. A táplálás mellett az érzelmi kötődés kialakulásában is nagy szerepet játszik a folyamat – fogalmazott Alt Lászlóné, a Békés Vármegyei Központi Kórház Békéscsabai Védőnői Szolgálatának védőnője.

A program lehetőséget biztosított az édesanyáknak arra is, hogy megosszák a tapasztalataikat és beszélgessenek egymással. A három évtizedes múltra visszatekintő rendezvény fő témája az idei alkalommal a beszédfejlődés volt, amellyel kapcsolatban több előadást is meghallgathattak az érdeklődők.

–  Az előadásom a beszédfejlődés és a szoptatás kapcsolatáról szól. Először a szoptatás, az anyatejes táplálás témakörét járjuk körül, majd azt, hogyan is hat a szopómozgás az állkapocs, illetve az idegrendszer fejlődésére – osztotta meg Lukoviczki-Botlik Gyöngyi védőnő, laktációs szaktanácsadó, táplálkozástudományi szakember, aki maga is édesanya.

Altné Szaszák Anita már az első pillanatoktól kezdve szoptatja gyermekét, azonban nem volt mindig egyszerű számukra ez a folyamat. Az édesanya elmondta, a kórházban kezdte el ilyen módón táplálni gyermekét, azonban egy kis tápszerre is szüksége volt a csecsemőnek. A kiegészítést otthon is folytatták, majd ebből cumizavar alakult ki gyermekénél, ami aztán úgynevezett szoptatási sztrájkhoz vezetett. Hozzátette: ma már szerencsére zökkenőmentesen zajlik minden.

A rendezvény megnyitója után a szervezők Kotroczóné Antal Terézt, a Békés Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály megyei vezető védőnőjét virággal és ajándékkal búcsúztatták utolsó munkanapján.

Galéria

További programok »

Friss hírek

Szamárköhögés – Egyre több a megbetegedés Békésben is

Egyre jobban terjed a szamárköhögés hazánkban is, már minden vármegyében regisztráltak megbetegedést. A cseppfertőzés útján terjedő betegség az újszülöttekre a legveszélyesebb, ezért leginkább a várandós kismamáknak és a csecsemők környezetében élőknek ajánlatos az emlékeztető oltás beadása.
14:35
FEL