Rémek futottak a gyulai éjszakában

2017. október 29. 08:55 | behir.hu

Újra megrendezte jótékonysági futóeseményét az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület október 27-én. A zord időben megrendezett rémes futáson népes mezőny kocogott be a gyulai éjszakába.

Mint azt a Gyulai Hírlap Pálfi Endrétől, az esemény egyik szervezőjétől megtudta: a rendezvényre kétszáz előnevezés érkezett. Az esős időjárás ellenére több mint százan vágtak neki a távnak, amely Gyula történelmi belvárosát és a várat is érintette. A befutók a Gyulai Várfürdőben léphették át a célszalagot, ahol forró tea és egy kis édesség várta őket. A távot teljesítők egy nagy pancsoláson is részt vehettek a szervezők és a Gyulai Várfürdő jóvoltából.

A jelmezes szórakoztató program nemzetköziségét a nagyszalontai és a kolozsvári indulók biztosították. A résztvevők többsége gyulai futó volt, ám szép számmal érkeztek az ország különböző területeiről is.

Az éjszakai rohanás most is jótékony célt szolgált, hiszen a Az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület a nevezési díjakból befolyt összeg egy részéből egy daganatos gyulai kislány, a hét hónapos Csató Dorottya gyógykezelését támogatja, a többi részét pedig sérült gyermekek gyógykezelésére és rehabilitációjára fordítja majd.

 

Eredmények

Női kategória: 1. Mihály Réka, 2. Süli Szabina és 3. Győriné Tagai Katalin. Férfi kategória: 1. Süli Richárd, 2. Bojtor László és 3. Kozma Zoltán. Gyermek kategória: Pap László és Tagai Nóra. A legjobb jelmez kategóriát dr. Németh Mária nyerte. Az Andromeda Travel Utazási Iroda jóvoltából az egy hetes görögországi tartózkodást Tar Katalin és Megyesi Imre vehette át.

A kategóriák győztesei érmeket és – a rendezvényhez hűen – rémisztő tökfejet ábrázoló kupát vihettek haza.

 

Forrás: Gyulai Hírlap

 

További programok »

FEL