Rekordévet zárt a hazai turizmus 2017-ben

2018. január 19. 09:37 | behir.hu

A belföldi turizmus 15 százalékos növekedési rekorddal zárta a tavalyi évet. A vendégéjszakák 70 százaléka egy-két napra szólt. Budapest, Siófok és Eger vonzotta a legtöbb vendéget - írja hirado.hu.

Idén folytatódhat a belföldi turizmus bővülése, mivel már most több az előfoglalás, mint tavaly ilyenkor. Tóbi Szabina, a B2B sales menedzsere az M1-en elmondta, mintegy tizenöt százalékkal nőtt a 2017-es évben a belföldi turizmus. Az elmúlt négy-öt éves tendenciát tekintve ez rekordnak számít – hangsúlyozta.

Ahogy azt a menedzser elmondta, a nyári időszakban az apartman jellegű szálláshelyek a népszerűek, ősszel és télen inkább a 4-5 csillagos wellness-szállodákat preferálják a pihenni vágyók.

A szállásadók szempontjából változásokat is hozott a tavalyi év a trendeket illetően, hiszen egyre gyakoribb elvárás a vendégek részéről, hogy programokkal szolgáljanak a pihenés ideje alatt. Régebben a standard szilveszteri és karácsonyi programok kerültek megrendezésre, legújabban már gyerekprogramokkal, sztárvendégekkel és egyéb kedvezményekkel is készülnek a szállodák – tette hozzá Tóbi Szabina.

A három legnépszerűbb úti cél a főváros mellett Siófok és Eger volt. A két város nemcsak pihenési és kirándulási lehetőségeket nyújt, de kulturális és szórakoztató programokkal is csábítja a vendégeket.

Az elmúlt évek tapasztalatai szerint pedig egyre népszerűbbek a rövid időtartamra szóló utazások, egy-egy hosszú hétvégék, azonban egy évben akár többször is.

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL