Rékasi Károly: Petőfi egy zseni volt

2022. november 13. 15:19 | Vincze Attila

Szabadság, Szerelem címmel tartott zenés előadást Rékasi Károly a Petőfi 200 emlékév jegyében pénteken, a mezőmegyeri Arany János Művelődési Házban. A darab érdekessége, hogy a művész saját fiatalkorán és a költő Útirajzok című kötetén keresztül mutatja be Petőfi életművét.

Nem mindennap jár Rékasi Károly Mezőmegyeren, pláne nem Petőfi Sándor verseit szavalni, így nem csoda, hogy a művelődési ház nagyterme szinte zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. Az esti előadás előtt kérdezhettük az ismert színművészt, honnan jött az ihlet, hogy az egyik legnagyobb költőnk műveiből összeállított előadást színpadra vigye. Mint mondta, a darab elsősorban Petőfi: Útirajzok című kötetén alapul, melyben fiktív leveleken keresztül a költő megörökíti 1845-ös és 1847-es, elsősorban a Felvidéken tett utazásait.

Az előadás egy vallomással indul, melyben Rékasi felidézi fiatalkori vonatútjait Jászberényből a Színművészeti Főiskolára, párhuzamba állítva a költő egyéves utazásaival. A darab különlegességét az adja, hogy a színészi játék mellett egyszerre van jelen a színpadon az élőzene és a kivetítőn látható videós összeállítás.

– Igyekeztem úgy összerakni ezt az előadást, hogy mindazoknak, akik ismerik Petőfi életútját, életművét, tudjak valami újat mutatni, de azon emberek figyelmét is fel tudjam kelteni, akik csak nagyon kis mértékben vannak tisztában a költő műveivel – hangsúlyozta.

Az Arany János Művelődési Ház vezetője a behir.hu-nak elmondta, hogy az intézmény kiemelten fontosnak tartja az irodalomhoz kapcsolódó programok megrendezését. Lengyelné Zalai Erika kiemelte, hogy a 2022/2023-as időszak különleges, hiszen a Petőfi 200 emlékévekről van szó és ez szolgáltatta az apropót az előadás létrejöttéhez.  

– Volt egy megkeresésünk ezzel kapcsolatban, és úgy döntöttünk, hogy mindenképpen szeretnénk ezt az előadást a helybelieknek elhozni. Mint látszik, sok az érdeklődő, örülünk, hogy nagy sikere lett a rendezvénynek – fogalmazott.

A telephelyvezető hozzátette, hogy november 17-én Rekop György érkezik egy humoros esttel az intézménybe, majd december 16-án egy karácsonyi hangulatú gyerekprogrammal zárják az évet. 

További programok »

FEL