Reisz Miksa és Porjesz Mihály bútorboltjainak telephelyei a hirdetések tükrében

2022. szeptember 11. 11:56 | behir.hu

Porjesz Mihály 1893-1904 között vezette Reisz Miksával közösen kettejük bútorgyárát. 1906-ban megvált ügyvezetői állásától, Csabáról a fővárosba költözött.

Rövidke, ismert működése alatt számos elegáns épületben volt bútorkereskedése. Raktárat 1906-ban a VI. kerületben nyitott, de pontosabb címe nem ismert. Nemsokára a VIII. kerületbe vitte át, ahonnan az első ismert cégcím a Rökk Szilárd utca 32. Ehhez jött később a József körút 35. szám, melyekben egyszerre működtette üzleteit. Ezek egyazon épület két utcára néző részei voltak, mai címeken Rökk Szilárd utca 6. és József körút 35.

Az 1897-1898-ban épült, neoreneszánsz stílusú lakóházat gróf Nádasdy Ferenc építtette a Mészáros és Gerstenbergerrel, elegáns polgári környezetben. Első lakói orvosok, politikusok voltak.

1907 első félévében újabb címet látunk a hirdetésekben: Lipót körút 3. Ez ma a lipótvárosi (V. kerület) Szent István körút 5. A csodálatos, négyemeletes épület egy – Weisz Izidor által 1901-ben építtetett – belvárosi bérpalota, amelyet Heidelberg Sándor és Dávid Jónás tervezett. Ebben működött a Luxor Kávéház, Radnóti Miklós 12 évig élt ebben a házban, 1997 óta pedig ez a Kieselbach Galéria székhelye.

Porjesz 1907 októberében fizetésképtelenséget jelentett, majd 1908 júliusában kényszer-végrehajtást és árverést rendeltek el vele és nejével szemben. Ez utóbbit lakásukba tűzték ki, ennek címe IV. kerület, Kígyó tér 6. szám volt. Budapest 1908. évi közigazgatási térképe szerint ennek mai címe Ferenciek tere 10. Itt állt az 1817-ben épült Brudern-ház, amelyet idővel „Párisi-háznak” kezdtek hívni. Ez volt a mai áruházak vagy plázák egyik előfutára, de 1883-ban részben lebontották. 1909 nyaráig viszont a megmaradt épületrész a korabeli fényképek alapján továbbra is áruházként működött, itt volt a Magyar Bútoripar Társaság lerakata. Itt, vagy egy ehhez tartozó épületrészben lehetett Porjeszék szóban forgó lakása. Azután ezt is lebontották, és épült a helyébe a Belvárosi Takarékpénztár székháza, amelynek földszintjén a Párisi-udvar kapott helyet, egy üzletekkel zsúfolt passzázs.

Porjesz Mihály üzlete és lakása is elegáns úri negyedekben feküdt. Nagyszámú reklámhirdetéseivel ezt kiegészítve remélhette, hogy minél több megrendelést tud majd felhajtani, és rendezhet be úri magánlakásokat, üzleteket. De kereskedői végzettsége nem párosult jó üzleti érzékkel, s ahogy Csabán, úgy a fővárosban is kénytelen volt hamar elállni a bútorgyártástól.

Szalay Ágnes

További programok »

Békéscsaba

Nemzetközi szintű jazz-zenész méltatta a szegyások kiállítását a Meseházan

A legutóbbi Jazz-csütörtökön a Trio Times szórta a szinkópáit a Meseház udvarán. A Baló István-Benkő Róbert-Grencsó István hármasfogat tagjai nem először jártak a Békési úti kultúrban; az utóbbi úrnak tuti, hogy van egy matraca a góré mögött, hiszen idén legalább négyszer fújta az izgalmasabbnál izgalmasabb csöveit.
2024. július 7. 16:45
FEL