Régiós ifjúságfejlesztési térkép készült

2018. március 31. 12:03 | behir.hu

Régiós ifjúsági térkép alapján vehetik át egymástól a jó gyakorlatokat a fiatalok helyzetével foglalkozó szakemberek, akik egy gyulai konferencián egyeztettek a részletekről - számolt be a Gyula Televízió honlapja

A dél-alföldi régió 245 településéből 204 vett részt abban a felmérésben, mely alapján elkészítették a három érintett megye ifjúságfejlesztő térképét. Ament ­Balázs projektvezető a hétfői, gyulai konferencián azt mondta, elsődleges céljuk az volt, hogy ezzel a térképpel pontosabb képet kapjanak arról, hogy melyik településen mennyire tartják fontosnak az ifjúság ügyét.

Sós Judit, a gyulai polgármesteri hivatal osztályvezetője a települési ifjúságügyi munkáról beszélt, kiemelve, hogy Gyulán az elmúlt években több pozitív változás történt, az ifjúság ügye egyre nagyobb súlyt kapott.

A felmérésnek lesz egy második köre is, melyben arra keresik a választ, hogy a helyi ­ifjúságpolitikai lépések milyen hatással bírnak a települések életére.

 

További programok »

Gyula

FEL