Régi hagyományt élesztenének fel: Komatál közösségek jelentkezését várják

2019. július 10. 11:15 | behir.hu

A kormányzat családbarát intézkedéseivel összhangban a Komatál Program új szakaszba lépett: az újdonsült, vagy újabb gyermekkel gyarapodó családok részére komatálat és komakendőt igényelhetnek komatál közösségek. A program legfiatalabb érintettjei még csak pár naposak lesznek, sőt lehet, hogy csak „pár órásak”, azonban máris elmondhatják magukról, hogy különleges képességgel rendelkeznek: a közösségépítés erejével.

A Komatál Programban résztvevő mikroközösségek arra szerveződnek és köteleződnek el, hogy a hagyomány szerint 12 napon át étellel látnak el egy családot, ahol kisbaba született. Ezzel nemcsak hogy újrateremtik és megerősítik a hagyományt, és segítik a gyermekágyas kismama és ezáltal kisbabája első napjait, de rögtön bevonják a családot és az újszülöttet is a közösségi életbe.

A Nemzeti Művelődési Intézet programja az elmúlt év végén indult az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, együttműködve a Népművészeti Egyesületek Szövetségével, a Népfőiskola Alapítvánnyal és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével.

A program elsődleges célja a közösség- és hagyományteremtés, valamint a Komatál Programban résztvevő népi kézművesek felkarolása, alkotásaik népszerűsítése. A program további célja, hogy közösségépítő folyamatot indítson el a településeken azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a helyben élők tudatosan készüljenek az újszülöttek érkezésére, együtt, közösen tervezzék meg a gyermekágyas édesanyáról és családjáról való gondoskodás folyamatát.
A Nemzeti Művelődési Intézet és partnerei által korábban meghirdetett alkotói pályázatra 281 alkotó és alkotói közösség jelentkezett a Kárpát-medencéből. A zsűrizett pályaművekből 628 alkotás volt megtekinthető a Lakitelek Népfőiskolán megrendezett Komatál Konferencián és Kiállításon 2019 áprilisában, ahol a komatálon kívül az étel vagy kenyér letakarására szolgáló komakendővel és a hagyományhoz köthető ajándéktárgyakkal (játék, ruha, kosár) készültek a Kárpát-medencei népi kézművesek.

A komatál közösségek a programban való részvételkor a fent felsorolt három kategóriából igényelhetnek majd egy-egy portékát. A komakellékek igénylésének feltétele, hogy a közösség vállalja 12 napig a kiválasztott családról való gondoskodást, valamint, hogy az étel átadását szöveggel és képekkel is dokumentálja, továbbá, hogy a recepteket a program honlapján megosztja – ötleteket adva a további résztvevőknek, érdeklődőknek.
A térítésmentes komatálak és komakellékek igénylése egy erre a célra szolgáló webfelületen, a www.komatalprogram.hu oldalon keresztül történik.
A felületen a rokoni, baráti, szomszédsági közösségeknek nyújtott, jelen felhívás útján elnyerhető termékeken kívül hamarosan megvásárolható termékek is elérhetővé válnak.

 

Forrás: NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság

További programok »

FEL