Rákóczi-emlékév - Hazai és külföldi programokat is terveznek

2019. március 1. 15:41 | behir.hu

Hazai és külföldi programokat is terveznek a márciusban kezdődő II. Rákóczi Ferenc emlékévben - mondta a Rákóczi Emlékév Testület elnöke az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában pénteken.

Gaal Gergely kiemelte: a Trianon előtti Magyarország minden táján ismerik és tisztelik II. Rákóczi Ferencet, éppen ezért a szervezők számos határon túli rendezvénnyel is készülnek.

Közölte: az emlékévben külön hangsúlyt kap majd Kárpátalja, hiszen ott voltak a Rákóczi-birtokok, illetve a szabadságharc is abból a régióból indult; számos esemény lesz Erdélyben, ahol 315 éve választották fejedelemmé Rákóczit. Az emlékév nyitó rendezvénye II. Rákóczi Ferenc születésnapján, március 27-én lesz, a fejedelem szobránál, a budapesti Hősök terén, ahol Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára mond beszédet a Kárpát-medence különböző részeiről érkező fiataloknak - tudatta.

II. Rákóczi Ferenc jelentőségét taglalva elmondta, bár a szabadságharc elbukott, mégis óriási nemzeti összefogást teremtett a fejedelem. A szabadságért folytatott magyar küzdelmek leghosszabbika volt a Rákóczi-szabadságharc (1703-1711). Rákóczi képes volt összefogni a magyarságot, a legkülönbözőbb társadalmi rétegeket Magyarország függetlensége érdekében, és ez óriási teljesítmény - fogalmazott Gaal Gergely.

Az emlékévről az Országgyűlés 2018. november 27-én egyhangúlag fogadta el azt a határozatot, amely 2019-et II. Rákóczi Ferenc-emlékévnek nyilvánította. A határozat az emlékévvel összefüggő programok kialakítását a kormányzat hatáskörébe utalta.

Forrás: MTI

 

 

További programok »

FEL