Rádiót hoztak, fűrészt vittek

2016. február 9. 15:27 | Fekete Kata

Önként jelentkezett az a nő a rendőrségen, aki tegnap a társával meglopott egy férfit. Azzal az indokkal jutottak be a házba, hogy egy elromlott rádiót szeretnének megnézetni.

Két nő csengetett be tegnap délután Békéscsabán egy férfihoz, akivel egy elromlott rádiót akartak megnézetni. Mivel a férfi egyiküket korábbról ismerte, beengedte őket a házába. A szobában a számára ismeretlen nővel szétszedték a készüléket, amit próbált megjavítani. Közben nem vette észre, hogy az általa csak Adélként ismert nő nem maradt ott velük. Egy idő múlva, amikor hallotta, hogy a kerítésajtó becsapódik, az ismerőse újra megjelent. Zavartan viselkedett, majd a társával együtt sietve távoztak. A férfi gyanúsnak találta a történteket, szétnézett a házában és látta, hogy az előszobából és a kamrából eltűnt a motoros láncfűrésze, két ágymelegítője és a mérlege. Ezután értesítette a rendőrséget. A Békéscsabai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Az egyik nőt, a 34 éves F. Máriát a bejelentéstől számított két órán belül azonosították és előállították. Ezután társa, a 35 éves F. Adél önként jelentkezett a rendőrkapitányságon, ahol a nyomozók mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki. A békéscsabai nők lakóhelyén tartott házkutatások során a rendőrök megtalálták és lefoglalták az ellopott dolgokat, amelyeket visszaadtak a sértettnek.

Forrás: Police.hu

FEL