Rá akart ijeszteni, ezért ráhúzta a kormányt

2024. szeptember 18. 09:17 | behir.hu

Közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt egy 39 éves büntetlen előéletű vésztői férfival szemben, aki rá akart ijeszteni egy másik férfira, ezért ráhúzta a kormányt.

A férfi korábban élettársi kapcsolatban állt egy nővel, amely kapcsolat 2023 decemberében megromlott, ezért a nő a korábbi kapcsolatából született gyermekével együtt elköltözött a férfitól Újirázra az édesanyjához és annak élettársához, a későbbi sértetthez. A férfi 2024. február 13-án, az esti órákban Vésztő belterületén, a Kossuth utcán közlekedett, amikor meglátta, hogy a dohánybolt előtt éppen leparkol a sértett a tulajdonát képező járművel, amelyben utasként tartózkodott volt élettársa is. Ekkor odahajtott a szabályosan parkoló autóhoz és a lehúzott ablakon keresztül rövid szóváltásba keveredett a volt élettársával, majd a járművével elhajtott. Néhány perc elteltével ismételten megjelent a helyszínen, majd a járművel a másik személygépkocsi közelében a forgalommal szemben megállt, és újból szóváltásba keveredett a volt élettársával, majd ismét elhajtott. Ekkor jött ki a dohányboltból a nő édesanyjának az élettársa, aki látva az eseményeket elindult a terhelt által vezetett gépjármű irányába, hogy kérdőre vonja a férfit a kiabálás okáról. Ezt azonban nem várta meg a terhelt, hanem nagy sebeséggel elhajtott, majd távolabb megfordult, és amikor közelebb ért, a járművét szándékosan a parkolóban álló sértett irányába kormányozta abból a célból, hogy ráijesszen. A sértett férfi azért, hogy az ütközést elkerülje, a terhelt által vezetett – az irányába közeledő – személygépkocsi elől a járdára ugrott el. A terhelt azzal, hogy a közlekedési szabályokat megszegve a járművének kormányát szándékosan az úttest menetirány szerinti jobb széle melletti parkolóban álló sértett irányába kormányozta, a sértett életét, illetve testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.

A terhelt cselekményével megszegte a KRESZ 3.§ (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat, amely szerint, aki a közúti közlekedésben részt vesz köteles úgy közlekedni, hogy a személy és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse.

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

További programok »

FEL