Püspöki szent liturgia a Gyula-Nagyrománvárosi Szent Miklós katedrálisban

15:50 | Gulyás Gergő

A Gyula-Nagyrománvárosi Szent Miklós román ortodox katedrális idén ünnepli építésének 200. és újraszentelésének 30. évfordulóját. A bicentenáriumi évfordulót két napon keresztül ünnepelték Gyulán a katedrálisban és a Román Kulturális Központban.

Sofronie Drincec (született Radu Stefan Drincec) román ortodox püspök is részt vett a szent liturgián a katedrálisban. Ő gyakorlatilag Magyarországon az első román, aki ortodox püspökeként szolgált Gyulán 8 éven keresztül, 1999 és 2007 között.

– 200 évvel ezelőtt épült ez a templom, a történelem fonalán keresztül hívtuk meg a parókiákat, így a Kisjenő parókiát is, ahová ez a templom tartozott az 1800-as években. Meghívtuk Simánd parókiáját is a parókussal együtt, hiszen abban az időben, az 1820-as években a püspök Simánd településén lakott. 1946-ban volt egy országos presbiter találkozó itt Gyulán, ott abban állapodtak meg, hogy vikariátusként működjön tovább a magyarországi egyházmegye, és ez a tisztség egy bizonyos periódusig Aradhoz és Nagyváradhoz tartozzon felváltva. Éppen ezért hívtuk meg az aradi megyéspüspököt illetve Nagyváradról két parókiát – ismertette Márk Tivadar parókus.

Az eseményen egy emléktáblát is felavattak, amelyen azoknak a parókusoknak a neve szerepel, akik 200 éven keresztül vitték az egyházi életet Gyulán.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Vetélkedő a magyar operett napján a Lencsésin

A magyar operett napját ünnepelték Lencsési Közösségi Házban hétfőn délután. Az intézmény 100+1 programsorozatának eseményén Király M. Alexandra és Józsa Bence szórakoztatta a Lencsési Nyugdíjas Klub tagjait operett előadásával, melyet egy elméleti vetélkedő követett.
19:35
FEL