– Mindig is jellemző volt rád a megújulás, azaz sosem ragadtál be a klasszikus 1-4-1-5-4-1 blueskörbe.
– Ez most azért nehezebb. Nem mintha itthon nem lenne mit csinálni; legalább rendet teszek magam körül – épp egy mini, amatőr házi stúdiót próbálok összetenni. Már évek óta terveztem, hogy kicsit beletanulok, most jött el az idő. Azonfelül elkezdtem a dobozgitáromat is nyúzni, de ne aggódjon senki, mert egyelőre nem fogok vele színpadra állni.
– Előbb-utóbb a nyakadba veszed a harmonikát, és…
– Á, nem. Noha biztos nagy kihívás lenne, hogy legalább egyszer egy ilyet jól megcsináljak, de egyelőre nem akarok „one man band” lenni és teljesen egyedül zenélni a színpadon. Én szeretem a deszkákon az interakciót, azt, ha legalább ketten vagyunk.
– Nótát nem írtál?
– Most még nem, de vannak ötleteim… A „live stream”-mel (online, élő közvetítés – a szerk.) az a bajom, hogy a jelenleg kialakult helyzet miatt (is) nagyon sokan kerültek az online-tér fókuszába, és attól tartok, hogy előbb-utóbb szűrve lesz, hogy kit és miért néznek az emberek.
– És online koncert?
– Konkrét koncertben eddig nem gondolkodtam, de csináltam már több videót, amelynek az a különlegessége, hogy minden közreműködő zenész más helyszínen – többnyire a saját lakásában – vette fel a saját részét, majd utólag össze lett vágva. Olyan, mint egy koncertfelvétel. Érdekes, de most ez van, és ezt tudjuk nyújtani a Tisztelt Közönségnek. Viszont pénteken, április 3-án 18 órakor a világhálón, a zenekari oldalamon (www.facebook.com/jumpingmattcombo) egy kis vidám bejelentkezéssel jelentkezem, ami körülbelül arról szól, hogy „Szevasztok, élek! Itt van a harmonika a kezemben!”. Lesz egy kis kultúrtörténet, illetve hogy miképp találkoztam először a hangszerrel stb. Ez egy 15-20 perces műsor lesz és meglátom, hogy milyen időközönként fogom folytatni.
– Ezt most jól megszellőztetjük, s majd a csabai rajongók is rácuppannak.
– Igen, bízom benne, hogy szülővárosomban, Békéscsabán is van még néhány ember, aki szereti azt, amit csinálok, csinálunk… Alapvetően ez egy határokon átívelő program része, amelyet a német Hohner cég indított el. Többek között én is ennek a cégnek vagyok az egyik „endorsere”, és minden országból egy-egy zenészt kértek fel, aki a saját anyanyelvén keresztül kommunikál a közönségével. A sava-borsa, hogy tartsuk életben a szájharmonikát, az élőzenét. A kezdeményezés neve: #unitedinsound (hangban, zenében egyesülve).
– Szerencsére, minden káoszból van ötletes kiút. Van a közeledben olyan zenésztárs, akivel tartod a lelki egyensúlyt?
– Annyira azért nem vagyok elszomorodva, inkább az a baj, hogy ez az egész nagyon hirtelen szakadt a nyakunkba. Március elején akkora bulikat nyomattunk az ország különböző pontjain… de akkor senki sem gondolta, hogy egy hét múlva azt mondják: „kampó!”. Engem is igen komolyan érint a korlátozás, eddig közel 30 (!) koncertemet mondták le, ami most komoly kihívások elé állít. A sok probléma mellett mindig van pár pozitív dolog is. Például a szemben lakó szomszéd sráccal – aki egyébként nagyon jó haverom, ráadásul egy nagyszerű gitáros – elkezdtünk a házunk előtt kiülve zenélni.
– Ki ő?
– Nagy Miklós, de más műfajban ténykedik… Körülbelül 10 méterre lakunk egymással szemben. Ahogy mondtam korábban is, egyszerűen csak kiültünk a házfrontjaink elé muzsikálni, egymással szemben úgy 4-5 méterre, amit kamerával is rögzítettünk. Érdekes, hogy korábban nem kellet ilyen távolság… Nem gond, megoldottuk, jól éreztük magunkat. „Zene, határok nélkül…”
– Ez olyan, mint egy MTV-s klip: az utcából gyerekek odaszaladnak hozzátok énekelni.
– Inkább olyan van, hogy az élettársa, Halas Adelaida művésznő (színésznő, énekes, a veszprémi Petőfi Színház tagja) a teraszukról beszáll, és mondjuk elénekli George Gershwin Summertime című gyönyörű dalát, amit mi kint az utcán kísérünk gitáron, szájharmonikán… Zajlik az élet.
– Akkor még egyszer: mikor és hol leszel „élő adásban”?
– Április 3-án, pénteken 18 órától a zenekari oldalamon (https://www.facebook.com/jumpingmattcombo).
Fotó: Nagy János
