Polgári kávéház a város szívében

2016. március 19. 11:20 | behir.hu

Már csak pár óra és megnyílik Békéscsaba Művész Kávéháza a Jókai színházban. Az utolsó simításokat végzik a szakemberek a délutáni megnyitóra. A presszó 20. század eleji hangulatot idézi majd mind a bútorok, mind a felszolgálók ruházatának tekintetében. A klubban olyan különleges teákat, kávékat, édességeket kínálnak majd, amely máshol nem kaphatók Békéscsabán.

Az esztétikai élményen túl, színházi kávéházként is működik majd ez a kulturális tér, ahol különböző rendezvények, beszélgetések, kisebb versestek is lesznek az itt felállított pódiumon - osztotta meg velünk Seregi Zoltán, a Jókai színház igazgatója.

Ezen kívül arra is lehetősége nyílik a betérőknek, hogy újságot, könyvet olvassanak. Kártya- és sakkasztal, illetve egy olvasósarok szintén helyet kap majd a termekben. A mai megnyitó után könyvbemutatót is tartanak a kávéházban, Darvay Nagy Adrienne Szereptudásra vagy rögtönzésre - Demeter András a s(z)ínen című kötetét mutatják be az érdeklődőknek.

További programok »

FEL