Pipacstenger a Csanádi pusztákon

2024. június 3. 09:11 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park egész területén, így a Csanádi pusztákon is több olyan tevékenységet folytatunk, melyek célja, hogy az ősgyepekbe beékelődő, illetve azok peremén elhelyezkedő szántók visszagyepesedjenek.

Ezeken a területeken a szántóművelést igazgatóságunk felhagyta, és fűmagszórást, illetve védett növények palántás és mag formájú telepítését végezte el. E területek növénytársulásai azonban csak nagyon lassan, hosszú idő alatt stabilizálódnak. Sokkal érzékenyebbek és látványosabban reagálnak egy-egy környezeti, időjárási változásra.

Idén tavasszal a korábbiakhoz képest jelentősen nagyobb tömegben virágzik a pipacs a parlagterületeken. Ez feltételezhetően a szárazabb időjárás, illetve a mezei pockok tavalyi erős gradációjának a hatása. A rengeteg pocok ugyanis sok helyen annyira kirágta a növényzetet, hogy gyakorlatilag szabad földfelületek keletkeztek. Ezeken a területeken pionír növényfajként megjelent a pipacs, valamint a vele sokszor egy területen virágzó keleti szarkaláb. Valószínűleg korábban is magként lapultak a földben, de csak most jutottak csírázási lehetőséghez. Jelenleg is sok helyen több hektáros, összegfüggő, első ránézésre homogén pipacs és szarkaláb mezőket láthatunk, melyek igazán üde színfoltjai a pusztának.

Aki most a pusztákon jár, az megcsodálhatja ezt a jelenséget és talán még nagyobb élmény a virágos mezőkön megfigyelni a vadászó barna rétihéjákat, vagy a színpompás szalakótákat.

Forrás: KMNP

További programok »

Itthon

Szélrekordot hozott a melegfront

Viharos széllel érkezett a fővárosba a melegfont. Budapest János-hegy állomáson 28,2 m/s-os (102 km/h-s) széllökést mértek, ezzel megdőlt a legnagyobb széllökés erre a napra vonatkozó fővárosi rekordja. A korábbi rekordot 2005-ben Budapest Lágymányoson mérték, aznap 25,4 m/s (91 km/h) volt Budapesten a legnagyobb széllökés.
13:56
FEL