Petőfi: az életed ritmusa

2016. május 27. 16:42 | Fekete Kata

Hangsúlyos szerepet kap a jövőben is a magyar zene a Petőfi Rádióban, amely új szlogennel, új műsorokkal és műsorvezetőkkel jelentkezik hétfőtől - mondta Pető Zoltán főszerkesztő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Elmondása szerint hónapokkal ezelőtt indult a megújulás, amely most "csúcsosodik ki" az arculat frissítésével.

Pető Zoltán hangsúlyozta, hogy a Petőfi Rádió magyar zenei kínálata tovább bővül: vasárnaponként ötórás műsorfolyamot szentelnek a magyar zenének, és minden este lesz műsor, amely erre a területre fókuszál. 

"A Petőfi mindig is a magyar zene otthona volt, és ez a jövőben sem fog változni" - mondta. Úgy fogalmazott, a Petőfi Rádió a magyar zene "nagyszínpada". Megjegyezte: jó a kapcsolatuk a hazai zenészekkel, előadókkal, és ez a jövőben még hangsúlyosabb lesz.
A főszerkesztő az MTI-nek elmondta azt is, hogy erősíteni kívánják a rádió interaktivitását, több olyan műsoruk lesz, amelybe a hallgatók bekapcsolódhatnak. A műsorok ezentúl még inkább igazodnak a hallgatók életritmusához - tette hozzá.
Pető Zoltán kitért arra is, hogy elindítanak egy új platformot a Petőfi Live-on, ahová bárki feltöltheti a zenéjét. Közölte továbbá: az amerikai Billboard szaklap "trendinek és fiatalosnak" nevezte a Petőfi Rádiót, amelynek szlogenje hétfőtől ,,Az életed ritmusa" lesz.

MTI

FEL