Pénzt veszít, aki lóg

2016. június 27. 15:43 | Fekete Kata

A Békés megyei diákok között kevés olyan akad, aki több mint ötven órát hiányozna igazolatlanul az iskolából. Annak a 104 tanulónak viszont, aki elkerülte az iskolát, komoly következménnyel kell szembe, mert így elveszítette a család a családi pótlékot.

 

A békéscsabai Horváth Bálintnak hamarosan 12 ezer forinttal kevesebből kell gazdálkodnia, ami nagy érvágás a családnak, hiszen az anyuka is, apuka is közmunkás.

– A fiam februárban múlt 20 éves. Mivel még tanul, augusztus 31-ig jár utána a családi pótlék, később azonban nem. Sokkal nehezebb lesz így az élet, de megoldjuk valahogy – mondta Horváth Bálintné

 

Aki lóg, veszít

Az asszony fia szeret tanulni, nyomdásznak készül, soha nem hiányzott igazolatlanul az iskolából. Sokan viszont kevésbé szorgalmasak, sőt lassan, de biztosan nő a lógók száma. Mint a Magyar Nemzet megírta, míg a 2012–2013-as tanévben hazánkban még csak 5165 diáktól kellett 50 óránál több igazolatlan hiányzás miatt megvonni az iskoláztatási támogatást, vagyis a családi pótlékot, a 2014–2015-ös tanévben már közel hatezer gyerektől vonták meg a családi pótlékot. Két év alatt majdnem húsz százalékkal nőtt az általános iskolás mulasztók száma. Az adatokból az is kiderül, hogy minden évfolyamon nőtt az iskolakerülő gyerekek aránya, de a legtöbb mulasztó a felső tagozatból, azon belül is a hatodik és a hetedik osztályból kerül ki. A legtöbb gyerek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kerülte az iskolát, itt összesen 1555 gyerekkel szemben alkalmazták a büntetést, miközben Tolna megyében csupán 38, ötven óránál többet hiányzó gyereket regisztráltak. Békés megyében 104 tanuló volt renitens. Nemcsak a kor előrehaladtával nő a hiányzások száma, hanem a tanév vége felé is. Májusban sokkal többen lógtak, mint a korábbi hónapokban. A legtöbb gond az általános iskolásokkal van, a szakközépiskolába és a gimnáziumba járók ritkán nem mennek suliba. Igaz, a tankötelezettség csak 16 éves korig tart, aki akar, utána kiiratkozhat.

 

Az óvodások után is elvehetik a családi pótlékot

Nemcsak az iskolásoknál, január elseje óta a családi pótlék folyósítását az óvodába járáshoz is kötötte a kormány. Egy óvodás többet hiányozhat igazolás nélkül, mint egy iskolás: esetükben nem ötven óra, hanem 20 nap igazolatlan hiányzás esetén vonják meg a támogatást. A lapunk által megszerzett adatok szerint hónapról hónapra nő azoknak az óvodásoknak a száma, akiknek családjával szemben alkalmazni kell a megvonást: januárban még csak 30, februárban már 62, márciusban 73 óvodás esetében kezdeményezték a családi pótlék folyósításának szüneteltetését. Áprilisban és májusban pedig már 100 fölé emelkedett a megbüntetett családok száma: előbbi hónapban 106, utóbbiban 113 gyerek esetében vonták meg a pénzt.

FEL