Pécsiek „álom osztálykirándulása” Szarvason

2017. június 4. 17:51 | Mikóczy Erika

Negyedmillió forint értékű osztálykirándulásért indított pályázatot általános és  középiskolásoknak még múlt év decemberében a történelmi Magyarország közepén fekvő szarvasi Mini Magyarország makettpark. A játékban több mint 50 osztály vett részt, a nyertes  a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium 11.B osztálya lett.

 Az álom osztálykirándulásra május 24-én érkeztek Szarvasra a pécsi diákok. Két napig voltak itt, ez a két nap igazán bővelkedett eseményekben. A programok között szerepelt sárkányhajózás a Körösön, lovaskocsikázás az élő Körös gátján, de a város szépségeit is megcsodálták a városnéző, elektromos kisbuszból. Részt vettek egy rendhagyó történelem és képzőművészeti órán a Tessedik Sámuel Múzeumban, majd egyórás hajókázáson a Katalin II. sétahajóval, aminek fedélzetéről megcsodálták a történelmi Magyarország mértani közepét szimbolizáló emlékművel. Ezt követően ellátogattak az ország legnagyobb Arborétumába, ahol sokan fotózkodtak az ország legnagyobb mamutfenyője előtt, végül a bátrabbak a Körösben való lubickolást sem hagyták ki. Legnagyobb élmény volt a nyereményt felajánló Mini Magyarország makettpark látogatása, ahol a pécsi Gázi Kászim pasa dzsámija előtt azonnal osztályképhez gyűltek össze. A makettparkban szakvezetés keretén belül merültek bele a magyarság földrajzi, építészeti, történelmi múltjába, és az élményeken kívül plusz ismeretekkel is gazdagodtak.

 

További programok »

FEL