Párizs 2024 - Hatalmas csata végén elődöntős a birkózó Losonczi Dávid

2024. augusztus 7. 15:06 | behir.hu

A kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Losonczi Dávid a negyeddöntőben óriási csatában legyőzte szerb riválisát, így bejutott az elődöntőbe szerdán a párizsi olimpián.

Az ESMTK világbajnoki címvédője a Rafig Huseynov elleni magabiztos, 5-2-es sikerrel mutatkozott be karrierje első olimpiáján a Mars-mező Arénában, ahol a nyolc között a 82 kilóban világ- és Európa-bajnok, 77 kg-ban olimpiai harmadik azerinél is keményebb rivális, a szerbek orosz származású klasszisa, az idei Eb-győztes Aleksandr Komarov várt rá.

A meccs előtt negyed órával Bacsa Péter, a magyar szövetség ügyvezető alelnöke azt mondta az MTI-nek, hogy a Komarov elleni kulcsmeccs lesz, egy igazi rangadó, melyen bármelyik birkózó nyerhet.

A negyeddöntős csatát Losonczi kezdte energikusabban, és az első másodpercektől úgy tűnt, Komarov szeretne rápihenni a parterhelyzetre. Ugyanakkor a magyar sem rontott neki, érezhetően ő sem akarta energiáit feleslegesen pazarolni. Ezzel együtt egy ízben nagyon ígéretes karberántás után indított, de nem járt sikerrel.

Másfél perc elteltével menetrendszerűen jött a figyelmeztetés, melyet a meccs képének megfelelően Komarov kapott (1-0), aki azonban lent kiválóan védekezett, és a fejlefogással próbálkozó Losonczi fogásából szépen kibújt, majd gyorsan felállt. Ráadásul rögtön ezután a zóna széli helyzetben sikerült kiléptetnie a magyart, és egyenlített (1-1). Az ESMTK klasszisát Módos Péter szövetségi kapitány folyamatosan biztatta és hajtotta előre, Losonczi pedig a harmadik perc elején riválisa jobb karját befogva kihúzta szőnyegről, és 2-1-re ismét ő vezetett, de nem sokáig, mivel a szerb edző videózást kért, ami után elvették az akciót.

A második menetet így nagyon nehéz helyzetből, hátrányban kezdte Losonczi Dávid, akit ráadásul minden igyekezete ellenére 40 másodperc után leküldték (1-2). Lentről aztán a védekezéssel nem volt gondja, majd azzal a tudattal esett neki állásból Komarovnak, hogy egyetlen pontra van szüksége a győzelemhez. Ezek után óriási lendülettel gyűrte Komarovot, aki csupán fél percig tudott ellenállni, amikor a magyar egy derékra támadás végén kiléptette.

Fordult a kocka, a szerbnek kellett akció a sikerhez, így egy perccel a vége előtt ő mozgósította minden erejét, a magyar pedig hiába forgott el többször is a zóna széléről, a sokadik Komarov-akció úgy tűnt, sikerrel járt, mert Losonczi kilépett. A bírók megadták a pontot a szerbnek, a magyar birkózó viszont rögtön jelezte, hogy nem hagyta el a zónát, Módos Péter pedig videózást kért. Feszült, percekig tartó várakozás következett, a zsűri kockáról kockára elemezte a képsorokat, és végül arra jutott, hogy Losonczi Dávid valóban nem lépett a szőnyegen kívülre.

Mindez azt jelentette, hogy a világbajnoki címvédő magyar kötöttfogású 2-2-vel, később szerzett ponttal jobban állt, és már csak fél percet kellett kivédekeznie. Ezt meg is tette, majd diadalittasan kiáltott és még a közönség szórakoztatásáról sem feledkezett el egy látványos szaltóval.

"Ezek az apróságok, mint hogy egy centivel kilép az ember vagy nem, csak annak a javára billennek, aki olyan profin készül, mint Dávid, akin az alázat a felkészülés alatt végig látszott. Nagyon boldogok vagyunk" - mondta az MTI-nek Módos Péter. "Most még fenn kell tartanunk a koncentrációt az elődöntőig, de azzal nem lesz szerintem probléma. Megyünk tovább."

A kapitányon és Lőrincz Viktor válogatott edzőn látható volt a meccs feszültsége, Losonczi Dávid ugyanakkor szinte kisimultan állt a magyar újságírók elé.

"Tudtam, hogy nem léptem ki, pont lenéztem a lábamra, és bent voltam, ezért is kértem rögtön a challenge-et. Persze bírófüggő az ilyen helyzet, láttunk már olyat, hogy elvettek tőlem tust" - kezdte a meccset eldöntő szituáció felidézésével a klasszis birkózó, majd röviden összegezte a mérkőzést. "Az első menetben elvettek tőlem egy akciót, de nem foglalkoztam vele, amikor pedig a lentit kivédtem, tudtam, hogy egyszer ki kell tolnom, ezt megcsináltam, és később kivédekeztem."

A 24 éves sportoló azt is elárulta, hogy Komarovval sokat volt együtt edzőtáborban, és szerinte komoly gondok vannak a munkamoráljával.
"Nem edz úgy, ahogy kellene. Az edzőtáborban nem jött le sokszor edzésre, vagy nem birkózott a saját súlyában lévőkkel, csak kisebbekkel, ezért azt mondtam magamban, hogy egy ilyen embertől nem kaphatok ki" - nyilatkozta a magyar klasszis.

Losonczi később a szaltójáról elmondta, hogy szereti magát "produkálni" ilyen meccsek után, mert "kell a közönségnek a cirkusz", majd az esti elődöntőjéről is beszélt röviden, amelyben a bolgár Szemen Novikov lesz az ellenfele.

"Háromszor birkóztam eddig vele, háromszor megvertem. Remélem, negyedjére is meg fogom" - mondta Losonczi Dávid, aki a 18.15-kor kezdődő esti program negyedik párjában lép szőnyegre.

 

Forrás: MTI

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL