Olimpia 2024: Középfutamba jutott a férfi kajak négyes

2024. augusztus 6. 10:05 | behir.hu

Első pályáján szépen evezve középfutamba jutott a férfi kajak négyes 500 méteren a párizsi olimpián.

A sportági versenyek kedd reggeli nyitányára szép számú közönség gyűlt össze a Párizs központjától mintegy 30 kilométerre lévő vaires-sur-marne-i vizes központ lelátóin, és a szurkolók szélcsendes, szép időben mindjárt elsőre a leglátványosabb számmal ismerkedhettek meg.
A Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású magyar egység a kettőből az első futamba került, a dán és az ukrán négyes közé az ötös pályára. Az első két hely ért közvetlen középfutamot, a többi hajó reményfutamba került.

A tavaly, Duisburgban vb-ezüstérmes magyar csapat, amely három éve szinte ugyanebben az összeállításban hetedik volt a tokiói játékokon - Kuli helyett Béke Kornél ült akkor a hajóban -, jól kapta el a rajtot, a szerbek mögött minimális hátránnyal végig a második helyen haladt, így legközelebb csütörtökön lesz feladata. Akkor rendezik a középfutamot és a döntőt is.

 

Forrás: MTI

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL