Néhány éven belül négy sávon autózhatunk hazánk egyik legforgalmasabb főútján

2023. szeptember 27. 08:18 | behir.hu

A Tiszántúlon fut végig Magyarország leghosszabb másodrendű útja, amely három vármegyét és azok megyei jogú városait köti össze: Hajdú-Bihart, Békést és Csongrád-Csanádot. Szélesítése a nagy forgalom miatt régóta várat magára, most pedig elindulhat végre a tervezés.

A 215 kilométer hosszú 47-es főút hazánk egyik legforgalmasabb főútja, amely a Debrecen és Szeged közötti elsődleges teherforgalmi tengely. Szélesítésére már régóta szükség van, a friss tervezési kiírás szerint pedig végre elérhető közelségbe is kerül.

A 47-es út négysávosításának tervezési feladatai két szakaszra (5+280 - 7+630 km szelvények között) vonatkoznak, összesen mintegy 2,35 kilométeren. A Debrecentől délre található Hermann Kronseder utca kereszteződésén szintbeni csomópont kialakítása is szükséges, amelynek engedélyezési- és kiviteli terveit is szükséges elkészíteni.

Az előkészítési feladatok keretében a jelenleg 2x1 sávos főút 2x2 sávosra történő fejlesztése kapcsán a Környezeti Hatásvizsgálat, az engedélyezési- és kiviteli tervek elkészítésére, továbbá a szükséges építési engedélyek megszerzése a feladat.

Forrás: Magyar Építők

További programok »

Gazdaság

Már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte az anyakedvezmények igénybevételét - ismertette szombati közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), egyben felhívta a figyelmet arra, hogy nem érdemes halogatni az adóelőleg-nyilatkozatot, hiszen az űrlapok pár perc alatt kitölthetők.
2026. január 11. 14:23
FEL