Egy fiatal és tehetséges formatervezőt, Pákozdi Rebekát a világ egyik legrangosabb német alapítású formatervezési díjával tüntettek ki. A gyulai születésű dizájner iparművész tartásjavító hátizsákjával vonta magára a hazai, és a külföldi szakemberek figyelmét. A 7. Tv Művészbejáró című műsorában a tervezővel Szabó Rita műsorvezető beszélgetett.
– A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végeztél. Hogyan jött az életedben a formatervezés?
– Ha az egész sztorinak az elejére akarunk menni, akkor kis koromban kell kezdeni. A kreativitásrajz szeretete, a folyamatos tervezés az onnan indult. Gimis koromban elhatároztam, hogy én ebbe az irányba szeretnék továbbmenni. Az alapképzést a BKF, illetve most már METU művészeti részlegén csináltam kerámia szakirányon. Onnan mentem át a formatervezésre a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre mesterképzésre, mert úgy éreztem, hogy a kerámiánál egy anyaghoz vagyok jobban kötve, a formatervezésnél pedig bármihez nyugodtan nyúlhatok.
– Mi az, amit legjobban szeretsz ebben a szakmában? Hogyan kell elképzelni a te munkádat?
– A formatervezés az nemcsak a körülöttünk lévő tárgyak tervezésére terjed ki. Például az egyetemi időszak alatt terveztünk kommunikációs kampányt is. A Hospice Alapítvánnyal volt egy másféléves együttműködésünk. De ugyanúgy például eszközöket is terveztünk a MEDION-nak, IoT-n alapuló okos eszközöket kellett terveznünk. Nagyon-nagyon széles skálán mozog a munka, ezt így nem lehet behatárolni. Emellett például volt belső építészeti feladatunk is. A formatervezésben inkább a gondolkodási, tervezési folyamat a lényeg, ami a funkciót közelíti meg, de természetesen figyelembe véve esztétikai szempontokat is.
– Említetted, hogy kerámiával kezdted. Mikor volt az életedben az az időszak, amikor rájöttél, hogy neked tehetséged van a formatervezéshez? Amikor eldöntötted, hogy ebbe az irányba haladsz. Gondolom kaptál visszajelzéseket is, hogy ez egy jó irány.
– 2013-ban adtam be egy pályázatot Olaszországba. Egy porcelán és beton alapanyagú kávéskészletet készítettem, és ott azt bronzfokozattal értékelték. Ez is egy nemzetközi pályázat volt. Akkor kaptam egy megerősítést, hogy igenis nekem ebbe az irányba kell menni.
– 2017-ben elnyerted a Red Dot egyik díját a diplomamunkáddal, amely egy tartásjavító táska volt. Mit lehet erről tudni? Hogyan jött az egésznek az ötlete?
– A MOME-n ezekhez a diplomatémákhoz úgy állnak hozzá, hogy akármit választhatunk, a lényeg az, hogy legyen valami személyes kötődés, és érdekeljen minket annyira a téma, hogy képesek legyünk vele ott egy-két évig, de akár hosszabb távon is foglalkozni, mondjuk egy doktori keretében, vagy utána a való életben. Mivel nálam és a családomnál is akadnak gerincproblémák, ezért kézenfekvő volt, hogy szeretnék segíteni másoknak. Tudom, hogy ez mennyire jelentős probléma, bár néha úgy érzem, hogy napjainkban egy kicsit el van bagatellizálva, és úgy gondoltam, hogy ez az a terület, ahol tudnék egy jó dolgot összehozni, amivel hatékonyan tudnék segítséget nyújtani.
– Mit lehet tudni a folyamatról? Kitaláltad, hogy te egy tartásjavító hátizsákot fogsz készíteni. Utána mi volt a következő lépés, milyen részekből állt ez a folyamat?
– Ez egy kicsit komplexebb, mert nem úgy született, hogy tartásjavító hátizsákot szeretnék, hanem ezt megelőzte egy fél-, egyéves kutatás, aminek az eredménye az volt, hogy a prevenció irányába érdemes elindulni, ebből következett a tartásjavítás. Fontos volt számomra, hogy olyan módon tudjam ezt megoldani, hogy az embereknek ne kelljen külön, extra időbefektetést hozzáadni. Például a gyógytorna az olyan, hogy naponta rá kell szánnod azt a húsz percet. De ha a tartásjavítás, a megelőzés egy olyan mindennapi tevékenységedhez kapcsolódik, amit így is, úgy is űzöl, az nem igényel plusz időt. Könnyebb beépíteni, könnyebb integrálni. Eljutottunk eddig a lépésig, ezután nagyon sokat konzultáltam gyógytornászokkal illetve reumatológus szakemberekkel is. Fontos volt számomra, hogy egy jó kialakítású, a gerincet maximálisan támogató táskát tudjak létrehozni olyan módon, hogy el tudjam rejteni ennek a valós értékét, tehát a valódi funkcióját, ezzel elkerülve azt, hogy stigmatizálja a felhasználóját.
– Nyilván mikor egy ilyen témáról beszélgetünk és felvetődnek az egészségügyi problémák, mindenki azt gondolja, hogy egy olyan táskáról lehet szó, ami nem feltétlenül esztétikus, nem feltétlenül a mai kornak megfelelő darab. Viszont a te táskád ennek pont az ellentétje.
– Ez szándékosan volt a koncepcióm része, mert úgy gondolom, hogy sokan használnának ilyen eszközöket, hogyha azok nem bélyegeznék meg a felhasználókat valamely módon, illetve hogyha ezek trendiek lennének. Nagyon sokat számít az, hogy egy tárgynak nemcsak funkcióját nézzük, hanem hogy milyen az esztétikuma, és sokkalta szívesebben használunk olyan tárgyakat, amelyek számunkra tetszetősek. Ez is egy tervezési rész volt ebben a folyamatban. A bőrt azért választottam a táska anyagának, mert szerettem volna a városi nőket megcélozni vele, hisz egy bőrtáska sokkalta klasszikusabb darab, mint egy sporthátizsák, és ez felvehető egy business vagy formal viselethez is, nem csak street fashion vonalban. A hátrészen egy finom anyag van, ami légáteresztő. Illetve ez alatt az anyag alatt található egy szivacsréteg, valamint egy kemény műanyag, ami leköveti a hát formáját. Ez a műanyag, mivel ez egy prototípus, rám készült. 3D-s szkenneléssel leszkenneltek, és a saját gerincemhez igazították azt a műanyag betétet, ami található a táskában.
– Akkor ha jól értem, ha más is szeretne ilyen táskát, akkor ez konkrétan személyre szabható?
– Kétféle irányból lehet megközelíteni. Igen, lehet egy teljesen személyre szabhatót készíteni, ahol csak a felhasználó hátához illeszkedik 100 százalékos pontossággal. De egy sorozatgyártás esetén be lehet állítani standard méreteket, amelyek nagyjából fedik a felhasználók igényeit. Ez az egyik legfontosabb eleme, illetve a pántoknak a kialakítása. Ezek középről indulnak, x alakban találkoznak egymással belül. Ennek az a lényege, hogy a vállakat sétálás közben hátrahúzzák, és a táskának a súlyát használják fel arra, hogy egyenesen tartsák a felhasználót. Oldalt nyílik kettő darab cipzárral. Belül pedig dögös, nőies pink látható.
– Ez valóban nagyon praktikus és csajos. Azért elég sok minden belefér.
– Igen, és a hátsó részébe belefér egy laptop. Van egy tablet zseb, kisebb zsebek a telefonnak, apró jegyzeteknek, ilyesminek. Van egy napszemüvegtartója, illetve egy kulcstartó karabinere, hogy ne a táska aljáról kelljen előszedni.
– Említetted, hogy a városi nőket céloztad meg. Miért pont rájuk gondoltál?
– A rohanó életmódjuk miatt, és amiatt gondoltam elsősorban rájuk, mert nagyvárosokban sokkalta jellemzőbb az, hogy nagyobb távolságokat kell sétálni, tömegközlekedni, az utazási idő hosszabb. Ezáltal a táskát is hosszabb ideig tudják viselni, ami ki tudja fejteni ezalatt a hatását. Ugyanúgy persze kisvárosban is lehet használni.
– Azt már megtudhattuk, hogyan is indult az ötlet, illetve a tervezési folyamat. Ki volt a segítségedre abban, hogy ez a táska valóban elkészülhessen és be tudd nekünk mutatni?
– Én úgy fogalmaznék, hogy egy komplett stáb volt mögöttem. Tehát a családom, a páromnak a családja is nagyon-nagyon támogató volt. A témavezetőm Koós Pál volt, ő egyébként a MOME Design Intézetének az igazgatója. Segítséget kaptam Gróhné Piroskától, aki egy békéscsabai gyógytornász. Reumatológusoktól is kaptam segítséget. A kivitelezésben Berecz Vanda segített. Ő iparművész és bőrszakon végzett. A fotókban pedig Rácmolnár Milán fotóművész működött közre, nagyon remélem, hogy nem hagytam ki senkit a listából.
– Azt már említettük, hogy elismert díjat nyertél ezzel a munkával. Hogyan fogadtad a díjat, illetve gondoltad-e volna, hogy ekkora sikert aratsz majd ezzel a táskával?
– Ez nagyon érdekes volt, mert egyszerre adtam le a díjra a nevezést, illetve akkor volt a diplomamunka leadásának a határideje is, a védésem pedig június nyolcadikán. A Red Dot az oldalán az írták, hogy valószínűleg meg fogom tudni az eredményt júniusban. Nagyon reméltem, hogy a védésig kiderül az eredmény, de sajnos ez kicsúszott július 10-éig. Az utolsó két hét az azzal telt el, hogy én hajnal három és fél négy közt felébredtem, hogy megnézzem az emaileket, jött-e már eredmény. Az egyik reggel ott volt, hogy nyertem, és félálomba néztem: hogy micsoda, tényleg? Alig vártam, hogy el tudjam mondani a családomnak, nagyon nagy meglepetés volt, nem gondoltam volna, hogy így elsőre összejön. Nagyon boldog voltam tőle.
– Ez nyilván egy olyan visszaigazolás, amely azt mutatja, ez az, amit neked csinálnod kell. Jelenleg mind dolgozol, mivel foglalkozol? Tervezel-e hasonló projekteket a közeljövőben?
– Egyszerre most elég sok mindennel foglalkozom. Amit szeretnék előtérbe helyezni, az a táskának a továbbfejlesztése, illetve kibővítése férfiakra is, és különböző modellek létrehozása. Ehhez azért ugye elég sok idő kell. Emellett van egy magyar egyesület, az Érintettek Egyesület. Ők daganatos, leukémiás és gyógyult gyermekekkel foglalkoznak. Náluk vagyok egy barátnőmmel együtt dizájner. Mi felelünk azért, hogy az arculatuk, az online, offline megjelenésük mindig rendben legyen. Itt elég sok munka akad. Ez inkább egy ilyen szabadúszó tevékenység, tehát nem vagyok helyhez kötve. Jelenleg pedig éppen Hollandiába költözünk Németországból, és ott keresek munkát.
– Ha valakinek megtetszett a táska, ezt beszerezheti valahonnan, illetve mondtad, hogy sorozatgyártásról is szó lehet?
– Jelenleg még nem beszerezhető, ez az, amin dolgozom. Nagyon szeretném, hogy fél, egyéven belül ez elérhető legyen. Viszont van egy weboldalam, amin keresztül el tudnak érni, és kapcsolatba tudunk maradni.
