Óvodás és iskolás díjazottak a kormányhivatalban

2019. február 15. 16:43 | behir.hu

A világnapokhoz kapcsolódóan óvodás gyermekeknek és általános iskolai, 7. osztályos tanulóknak indított vetélkedősorozatot tavaly szeptemberben a Békés Megyei Kormányhivatal, a „Közös érték az egészség” programsorozata részeként. Az eredményeket pénteken délelőtt, ünnepélyes keretek között ismerhették meg a vetélkedő résztvevői és felkészítő pedagógusaik, a hivatal nagytermében.

 

„A gyerekek szavát, hiába is őszinte, nem hallják meg, akik elfelejtettek hallani.” – idézte a népszerű Harry Potter regénysorozatból J. K. Rowling gondolatát Bálint Kornél, a Kormánymegbízotti Kabinet vezetője. Köszöntőjében a kabinetvezető a gyermeki őszinteség erényére utalva annak fontosságát hangsúlyozta ki, hogy a gyermekek ne forduljanak el az őszinte szótól, felnőttként pedig ne felejtsük el azt meghallgatni. Dr. Maráczi Gabriella, a Népegészségügyi Főosztály vezető-helyettese elmondta, hogy immáron hetedik alkalommal hirdették meg a világnapok témájához kapcsolódó, három fordulóból álló vetélkedőt a Békés megyei általános iskolák 7. osztályos csapatainak, a részvételi lehetőséget pedig első alkalommal terjesztették ki a megyei óvodai csoportok számára.

 

 

A tavaly ősszel, havi rendszerességgel kiküldött feladatok szerint a világnapokat az óvodák szabadon választható, tematikus óvodai programok keretében dolgozhatták fel, így az intézményekben például a Zenei Világnaphoz, az Autómentes Világnaphoz, vagy a Kézmosás Világnapjához kötődő tevékenységeket tartottak az óvodapedagógusok. Az általános iskolákhoz eljuttatott feladatlapok a kötelező elemek mellett, szabadon válaszható egységgel is kiegészültek, többek között a parlagfű-mentesítés, az Ózon Világnapja, a Dohányzásmentes Világnap, a „Ne vásárolj semmit!” Nap, vagy a Szív Világnapja témakörben születtek ötletgazdag alkotások: versek, esszék, rajzok; de készült három napos szívbarát étrend, vagy cukorbetegeknek szánt menü terve is. A beérkezett pályázatok az egészség- és környezettudatosság kreatív és játékos formában való nevelésének jó bizonyságai.

 

 

A rendezvényen a csapatokat a beérkezett pályázataik alapján jutalmazták. Óvodai kategóriában a legkiválóbbnak a békéscsabai Kölcsey Utcai és Ligeti sori Óvoda csapata bizonyult. Második helyen a Békés Kistérségi Óvoda és Bölcsőde, harmadik helyen pedig az Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodájának Töhötöm Utcai Telepe végzett. A békéscsabai Lencsési Óvodát, a „Zöldovit” a legkreatívabb csoport különdíj illette meg.

 

Általános iskolai kategóriában az első helyezett a gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola „Környezetvédők” csapata lett. Második helyen a békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola 1. csapata, harmadik helyen pedig a 2. számú csapata végzett. A legkreatívabb csapat különdíját az iskolai kategóriában a Csorvási Gulyás Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Iskola „Világjáró” csapatának ítélték meg.

 

 

 

További programok »

FEL