Ötödjére is rongyoltak a fiatalok

2018. július 15. 13:55 | Papp Ádám Sándor

Pénteken és szombaton ötödik alkalommal rendezték meg a Rongyoló Ifjúsági Fesztivált Békéscsabán. A program fő célja az, hogy a helyi fiatalokból egy igazi közösség formálódjon, miközben a résztvevők neves együttesek koncertjeire tombolhatnak.

 

 

A fesztivál az elmúlt évek alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül, 2015-ben az Andrássy úti Társaskörben tartottuk meg az első rendezvényt-  árulta el a főszervező. Lajos Viktor hangoztatta, hogy a családias hangulatot megtartva a látogatók száma jelentősen nőtt évről-évre, ezt mi sem mutatja jobban, minthogy a tavalyi fesztivál két napja alatt már több, mint 1500-an látogattak ki a rendezvényre.

Lajos Viktor azt is elmondta, hogy a fesztivált megelőző napokban egy alkotótábort is tartottak, ahol a kétnapos program kellékeit készítették el az érdeklődők, így is hangolódva a „rongyolásra”.

A fesztivál szervezői a tavalyihoz hasonlóan megtartották a korábban bevált programokat: mindkét napon délutántól egészen estig csapatjátékokkal, workshopokkal, valamint továbbtanulással kapcsolatos interaktív foglalkozással készültek a fesztiválozóknak.

Lajos Viktor kiemelte: a Csabai Sörfesztivál megszűnését követően még erőteljesebbé vált a Rongyoló Ifjúsági Fesztivál szerepe a diákság, a fiatalok körében, mely így Békéscsaba egyetlen nyári fesztiváljává vált. A két napos rendezvény visszacsábítja a csabai kötődésű fiatalokat, programokkal és koncertekkel tölti meg a helyi ifjúság nyarát.

A két nap alatt több békéscsabai kötődésű banda is megmutathatta magát a kis színpadon a helyi fiataloknak. Pénteken és szombaton este kilenc órától azonban elindulhatott a Rongyoló leginkább várt része: a nagyszínpadon lépett fel többek között a Belga, Andro, a Fish! és a Drop The Cheese is.

 

További programok »

FEL