Ötkarikás játékokon eredményes sportoló is lehet irodalmár

2025. július 9. 13:04 | Osgyán Ágnes

Kedden délután ismét a csabai piac adott otthont a Békéscsabai Irodalmi Esteknek. A kultúra kedvelői ez alkalommal Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózóval és verseivel ismerkedhettek meg.

Frankó Attila, a Békéscsabai Irodalmi Estek szervezője hangsúlyozta: kiemelten fontosnak tartja, hogy a rendezvény teret biztosítson a kortárs írók bemutatkozására is, így nemcsak a klasszikus irodalmi művek állnak a program középpontjába.

– A fiatalok és már a mi korosztályunk is a közösségi médiában tölti az idejének egy jelentős részét, innen informálódik. Növényi Norbert versei az olvasás és az alkotás szeretetére hívják fel a figyelmet. Én magam is mindenkit arra biztatok, hogy írjon verset, novellát vagy akár regényt, mert több pozitív hatása is van az írásnak – fogalmazott a Szeretlek Békéscsaba Egyesület elnöke.

Növényi Norbert nemcsak eredményes sportoló, hanem a versírás és a színészet világában is kipróbálta magát. Írásaiban gyakran merít saját élményeiből – különösen az elmúlt 10–15 év nehézségeiből és negatív tapasztalataiból. Véleménye szerint az érzelmek feldolgozásának egy kiváló módja az írás.

– A verseimben az érzéseimet és gondolataimat próbálom átadni az olvasónak, de nem azzal a céllal, hogy bárkit oktassak vagy bölcselkedjek. Az írás számomra egy terápia, és ha mások is magukra ismernek a soraimban az már számomra kiváló érzés – osztotta meg.

Gregor László régi barátja a sportolónak. A Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke elmondta, Norbert egy kiváló példakép lehet a fiatalok számára, hiszen nem szabad beskatulyázni senkit sem: egy küzdősportoló nem csak harcművész lehet, hanem akár irodalmár is, amely újabb ösztönzést adhat a következő generációnak. 

A programsorozat augusztus 5-én folytatódik, amelyre nagyváradi dalnokok érkeznek, valamint többek között Pápai Zoltán könyvbemutatója is színesíti majd az estét.

Galéria

További programok »

Kultúra

FEL