Ötezer forintért öltek Gyulán

2016. október 6. 13:18 | Fekete Kata

A Békés Megyei Főügyészség nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a 21 éves büntetlen előéletű gyulai férfival szemben, aki 2016 februárjában Gyulán, a buszpályaudvaron rendkívüli brutalitással ölt meg egy 37 éves dobozi illetőségű, de Gyulán hajléktalan életmódot folytató férfit.

 

A vádirati tényállás szerint a vádlott és a sértett – hasonló életmódjukból kifolyólag – évek óta ismerték egymást; korábbi konfliktusuk miatt a vádlott kifejezetten haragudott a sértettre. 2016. február 04. napján az esti órákban más személyek társaságában összetalálkoztak a gyulai buszpályaudvaron, ahol italozni kezdtek. A sértett a közeli non-stop üzletben vásárolt egy kannás bort, amelynek kifizetésekor a vádlott látta, hogy a sértettnél van pénz. Később kettesben maradtak és hajnali 2 óra körüli időpontban egy padra ültek le a pályaudvaron, majd veszekedni kezdtek.

 

Félt, hogy a sértett számon kéri, ezért megszúrta

A vádlott elhatározta, hogy megszerzi a sértettnél korábban látott pénzt, ezért felállt és fejbe rúgta az erősen ittas sértettet, aki a padról a járdára esett. A vádlott a földön fekvő sértettet több alkalommal fejbe rúgta, majd átkutatta az eszméletlen sértett ruházatát és a kabátjának zsebéből elvette a nála lévő 5650 forintot. A vádlott ezt követően hazaindult, de félve attól, hogy a sértett később számon kérheti, visszament, kivette a még mindig eszméletlen sértett nadrágzsebéből annak 10 centiméteres pengehosszúságú pillangókését és azzal több alkalommal mellkastájékon megszúrta, illetőleg 4-5 alkalommal fejbe rúgta. A vádlott ekkor úgy döntött, hogy hazamegy, azonban ismét meggondolta magát, visszalépett a földön fekvő sértetthez és még legalább 10 alkalommal combon szúrta, és 2-3-szor fejbe rúgta. A sértett a bántalmazás során a helyszínen elhalálozott. Ezt követően a vádlott hazament és lefeküdt aludni.

 

A gyilkos értelmi fogyatékos

A vádlott értelmi fogyatékos, mentálisan enyhe-közepes fokban retardált, amely elmeállapota beszámítási képességét közepes fokban korlátozta. A Békés Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő férfit nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja; az irányadó büntetési tételkeret 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés.

 

Fegyházbüntetést helyeztek kilátásba

A főügyészség a vádlottal szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság mellékbüntetésként tiltsa el a közügyek gyakorlásától. A főügyészség indítványa szerint a nyomozás során felmerült 2,4 M Ft bűnügyi költséget is a vádlottnak kellene állnia. Az eljárás a Gyulai Törvényszék előtt folytatódik.

FEL