Öt év után rendeztek újra katonai eskütételt Békéscsabán - galériával

2023. november 16. 15:11 | Vincze Attila

Az Egységes Alapkiképzési Programban 89 honvéd tett esküt csütörtökön Békéscsaba főterén. Az ünnepélyes eskütételt követően a 101. K.u.K. Gyalogezred az első világháborúból való hazatérésének tiszteletére megkoszorúzták a 101-es emlékművet a Szabadság téren.

A program a polgármesteri hivatal dísztermében kezdődött, ahol a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója tartott előadást a 101. K.u.K Gyalogezred csapatzászlójáról és zászlószalagjáról. Bácsmegi Gábor a rendezvényen bemutatta az 1883-as eredeti zászlószalagot. Az előadáson a vármegyei középiskolák honvéd kadét programban résztvevő tanulói is részt vettek. 

Ezt követően ünnepélyesen esküt tettek az újdonsült honvédek a Szent István téren. A Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára kiemelte, hogy az elmúlt évtizedek talán egy kicsit "elkényeztették" Európát, sokan úgy hitték, hogy a biztonság és a béke magától értetődő a kontinensen. Gion Gábor úgy fogalmazott: mint ahogy a jelen háborús konfliktusokkal terhelt helyzetben is látható és tapasztalható, ma igenis tenni kell, így a hadsereg modernizálása, illetve a hondvédség létszámának növelése kiemelt feladat.

 

 

– Intenzív toborzásba kell kezdeni, közelebb menni a társadalomhoz, elmagyarázni már egészen fiatal korban a honvédelem fontosságát, feladatköreit. Egyelőre kísérleti jelleggel elindítottuk a honvédelmi oktatás bevezetését, de a távlati cél az, hogy a középfokú oktatásba szervesen beépüljön – magyarázta.

Az eseményen Takács Attila Géza vezérőrnagy elmondta, hogy az Egységes Alapkiképzés 12. váltása fejezte be a kiképzését. Kiemelte: öt év után, ezúttal 89-en tettek katonai esküt Békéscsabán szerte az országból a nagy nyilvánosság előtt. 

 

 

– A magyar honvédség haderő-fejlesztésének keretében az új technikai eszközökre is keressük a fiatal, vállalkozó szellemű, bátor férfiakat és nőket azért, hogy meg tudjuk velük kezdeni azt a kiképzést, ami a legmodernebb haderő felépítését jelenti Magyarországon. Ezzel párhuzamosan pedig keressük azokat a fiatalokat, akik tartalékos szolgálatra jelentkeznek önként, hiszen minden vármegyében van egy-egy területvédelmi zászlóaljunk, és ezek jelentik a nemzeti ellenállóképesség alapját – részletezte.

A 101. K.u.K. Gyalogezred 1918. november 16.-án tért haza Békéscsabára az első világháborúból. Ezen alkalom tiszteletére beszédet mondott a 101.-es emlékműnél Békés vármegye főispánja. Dr. Takács Árpád felidézte az 1883-ban alapított gyalogezred történetét és eredményeit, majd beszélt a mai kor kihívásairól is. 

 

 

– A biztonság érték. Ugyanolyan értelemben, hogy az emberiség a boldogságot és a szabadságot mindig is értékként tartotta számon. A biztonság azonban termék is, amelynek ára van. Amelyik ország nem tudja megvédeni magát, a határait, kultúráját, állampolgárait, az nem ország többé – húzta alá.

Az esemény zárásaként az esküt tett katonák jelenlétében megkoszorúzták a 101-es emlékművet a Szabadság téren.

 

Galéria

További programok »

FEL