Öt baleset a megye útjain

2018. január 27. 13:08 | behir.hu

Békés megyében január 26-án öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

A 47-es számú főúton, Békéscsaba és Mezőberény között, 6 óra 30 perc körül egy személyautó elsodort egy elektromos kerékpárral közlekedő férfit, aki könnyebben megsérült. A balesetet látta a szemből érkező autó vezetője. Megállt, hogy segítséget nyújtson, de az álló autónak hátulról nekiütközött egy személygépkocsi. A járművekben utazók közül egy nő súlyosan, hárman pedig könnyebben megsérültek.

Békéscsabán, az Orosházi úton, egy gyalogos-átkelőhelyen, 8 óra 20 perckor egy személyautó elütött egy kerékpárját toló nőt. A balesetben a nő könnyebb sérüléseket szenvedett.

Eleken, az Arany János utca és a Kétegyházi út kereszteződésében, 8 óra 40 perckor egy kisteherautó vezetője kanyarodás közben elütött egy kerékpárral közlekedő nőt. A biciklist súlyos, életveszélyes sérüléssekkel vitték kórházba a mentők.

Tíz perccel később, szintén Elek közelében történt közlekedési baleset. Egy személyautó Elek felől Gyula irányába tartott, amikor megcsúszott az úton és árokba sodródott. Az autó vezetője könnyebben megsérült.

Gyulán, a Kétegyházi úton, 10 óra után néhány perccel egy személyautó vezetője egy áruház parkolójából akart kihajtani az útra, ezért megállt, hogy körülnézzen. Az autót későn észlelte egy kerékpárral közlekedő férfi, aki megijedt, elesett és könnyebb sérüléseket szenvedett.

 

Forrás: police.hu

 

További programok »

Itthon

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL