Három baleset, két súlyos és egy könnyű sérült

2018. január 4. 11:09 | behir.hu

Békés megyében január 3-án három személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre – tájékoztatott közleményében a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Orosháza külterületén, 8 óra körül árokba csúszott egy személygépkocsi. A jármű vezetője, aki egyedül ült az autóban, könnyű sérülést szenvedett.

Szarvason, a Dózsa György utcában, 9 óra körül egy kerékpáros kanyarodás közben nekiütközött az őt előző tehergépkocsi oldalának. A 16 éves fiú elesett és nyolc napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett.

Békéscsabán, a Tessedik utcán, 16 óra 35 perckor személygépkocsi gyalogost ütött el, a férfit súlyos, életveszélyes sérüléssel vitték kórházba a mentők.

 

További programok »

Itthon

Érkezik a Placc – Új közösségi tér és kávézó nyílik Gyulán

Új közösségi térrel gazdagodik a gyulai kulturális és közösségi élet. Szeptember 28-ánállandó nyitvatartással indul útjára Placc néven kávézó a művelődési központ földszintjén.A közművelődési intézmény szolgáltatásának színvonalát, vendégeinek minél szélesebb körűkiszolgálását szeretné javítani új vendéglátóhelye megnyitásával az Erkel Ferenc Művelődési Központ.
09:18
FEL