Ösztöndíjjal a közigazgatásban

2016. január 31. 09:19 | behir.hu

Újabb közigazgatási programot indított a kormány január közepén. Az egy éves ösztöndíjrendszer során a résztvevők az államigazgatás minden területét megismerhetik és akár megtalálhatják azt a pályát, amelyen elhelyezkednek majd.

Knyihár János immár több mint egy hete a kormányhivatal József Attila utcai épületében kezdi a napjait. A fiatalember 2015 júniusában történész szakon végzett a Szegedi Tudományegyetemen. János egyike azon hat fiatalnak, akik elhelyezkedhettek a Békés Megyei Kormányhivatalban. A következő egy esztendőben a fogyasztóvédelem rejtelmeibe nyerhet betekintést.

- A munkakeresés közben ez egy jó lehetőség arra, hogy elhelyezkedjek és egy olyan közegbe kerüljek, amiben van továbblépési lehetőségem. Gyakorlatilag egy olyan helyre is kerülök, - annak ellenére, hogy nem maradok a szakmámban - ami egy jövőképet is tud mutatni számomra és közben hasznos tagja is lehetek egy munkaközösségnek – fogalmazta meg céljait Knyihár János.

A program legfeljebb 35 éves, felsőfokú végzettségű fiatalok számára nyújt lehetőséget a szakmai gyakorlat megszerzésére. Knyihár János munkáját dr. Pethő Hajnalka főosztályvezető mentorként segíti. Bemutatja, hogy milyen tevékenység zajlik az osztályon, milyen ellenőrzések zajlanak, valamint azt, hogy milyen vizsgálatokat végeznek.

- Ennek a területi közigazgatási ösztöndíjprogramnak az a célja, hogy megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakmai utánpótlást biztosítson. A fogyasztóvédelem úgy gondolom, hogy elég népszerű is ebben a körben, hiszen részesei vagyunk a fogyasztói társadalomnak, ezért lehet érdekes az ösztöndíjasok számára a fogyasztóvédelem – mondta el Dr. Pethő Hajnalka, a Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály vezetője.

A területi közigazgatási ösztöndíjprogram egy éves időtartamra szól, így 2017 januárjában ér majd véget.

Kovács Dávid

További programok »

FEL