Az Apáczai ösztöndíjprogram a 2026/2027-es tanévben is folytatódik, közel kétszeres keretösszeggel – írták meg sajtóközleményben.
A szakképzésben tanuló, tehetséges, de hátrányos helyzetű diákokat célzó program az idei évben 6,865 milliárd forintról 12,265 milliárd forintra emelkedett, és európai uniós támogatás keretében valósul meg. A tanulók országszerte pályázhatnak, és tanulmányi eredményüktől függően havonta 16 000 és 42 000 forint közötti ösztöndíjban és mentori támogatásban részesülhetnek.
A közlemény emlékeztet, évente eddig átlagosan 4700 tanuló kapott támogatást, az egy tanulóra jutó ösztöndíj átlagos évi összege 245 000 forint volt. A tanulók 90 százaléka az ország négy leghátrányosabb helyzetű régiójában tanul, az ösztöndíj hozzájárult a területi és társadalmi hátrányok mérsékléséhez is.
„Az ösztöndíj mellett a program kulcsfontosságú eleme a mentorálás. A mentorok rendszeres személyes támogatással segítik a tanulók iskolai előrehaladását, motivációjuk fenntartását, valamint a tanulmányaik során felmerülő nehézségek leküzdését. A közel 80 százalékos emelés lehetővé teszi, hogy a program a következő időszakban még több rászoruló tanuló számára biztosítson ösztöndíjat és mentori támogatást” – fogalmazott Naderi Zsuzsanna szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkár.
Az ösztöndíjra szakképző iskolákban és technikumokban, a 9–14. évfolyamon tanuló diákok pályázhatnak legalább 3,50-es tanulmányi átlaggal. A pályázatokat 2026. szeptember 1. és szeptember 22. között lehet benyújtani a KRÉTA felületén. Arról, hogy pontosan milyen szociális és tanulmányi feltételeknek kell megfelelni az ösztöndíjhoz, a pályázati felhívásban tartalmaz további információt.
Forrás: eduline.hu