Őszies időjárással zárul a hét

2019. szeptember 7. 18:21 | behir.hu

Szombaton este még többfelé lehet eső, vasárnapra azonban felszakadozhat a felhőzet. Nagy meleg azonban nem lesz.

Reggelig az ország nagy részén többnyire erősen felhős időre készülhetünk, és többfelé számítani kell esőre, záporra, helyenként zivatarra. Az ország középső harmadában jelentősebb mennyiségű csapadék is lehullhat. Vasárnap délelőtt még főként a nyugati és az északi megyékben fordulhat elő kisebb eső, majd szakadozik a felhőzet, és délután csupán elszórtan valószínű zápor, néhol zivatar. Estefelé aztán nyugat felől befelhősödik az ég, és ismét egyre többfelé számíthatunk csapadékra. A keleties szél megélénkül, helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében erős vagy viharos lökések is lehetnek. 

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 18 és 27 fok között alakul, a keleti határvidéken lesz a melegebb.

 

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat/MTI

További programok »

Itthon

Érkezik a Placc – Új közösségi tér és kávézó nyílik Gyulán

Új közösségi térrel gazdagodik a gyulai kulturális és közösségi élet. Szeptember 28-ánállandó nyitvatartással indul útjára Placc néven kávézó a művelődési központ földszintjén.A közművelődési intézmény szolgáltatásának színvonalát, vendégeinek minél szélesebb körűkiszolgálását szeretné javítani új vendéglátóhelye megnyitásával az Erkel Ferenc Művelődési Központ.
09:18
FEL