Ősszel is vár a gyulai Művház

2017. szeptember 26. 13:09 | behir.hu

Két szempillantás alatt elpörgött a nyár. Ha azonban nem a függöny mögül kukucskálunk ki a „nemszeretem időjárás” szürkeségére, hanem a gyulai Művház őszi programsorát, mondjuk a Kultur Café Klub és a Családi szombat délutánok eseményeit vesszük szemügyre, akkor akár azt is hihetnénk, hogy július van és javában tombol a szezon. Vegyük mindjárt a húzóneveket: október 28-án a Hiperkarma, addig november 25-én a Vad Fruttik vadulnak.

Kiss János és sokat próbált bandája, vagyis az Erkel Ferenc Művelődési Központ rendezvényszervezői csoportvezetője és munkatársai a főszezon végeztével egy pillanatra sem álltak meg, az ősz menetrendszerű megérkeztével is tudják tartani a tempót és fokozni az ütemet. Szükség is van erre, hiszen olyan ászok vannak a kezükben, melyeket vétek lenne nem kijátszani.

A Kultur Café Klubnak saját, felismerhető arca van, karakteres, de még borostásan is kedves. Jön az arc és becsenget, házhoz, a gyulai Művházhoz jön a kultúra, hogy a helyiek, Békés megyeiek legalább ugyanazt kapják, mint a szegediek, pécsiek, soproniak. További cél, hogy az eseménysort mindenki a magáénak érezze. Ez nem üres lózung, a KCK a valaha volt ’48-as Klub alapjaira épül, évtizedes gyökereiből táplálkozik.

Brit tudósok jó ideje törik a fejüket, hogyan lehetne minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy az ősz egy igazán szerethető évszak, Kiss Janiék meg összeraknak egy ilyen programtervet. Van benne sok-sok szín, vidám és borongós hangulat, meg jó néhány ütős esemény.

Kultur Café Klub

  • Október 14. 21 óra Őszi szezonnyitó buli, gyulai és békéscsabai zenekarok találkozója. Sim Plate (Placebo tribute), Acoustic Planet, Pernahajder Campbell
  • Október 28. 21 óra HIPERKARMA, vendég: Dirty Slippers,
  • November 4. 21 óra Nosztalgia Művház Disco 3.0,
  • November 25. 21 óra VAD FRUTTIK, vendég: Synema,
  • December 15. 21 óra Metál karácsony, fellép a Preload (Metallica tribute) és a Wamsz,

Családi szombat délutánok

Ez a programsor rendszeres elfoglaltságot, hasznos érdekes, izgalmas időtöltést kínál a családoknak. A lényeg, hogy a Családi szombat délutánok keretében tradicionális népszokásokkal is meg lehet barátkozni. Vegyük is szépen sorra az Erkel Ferenc Művelődési Központ második emeletének rendezvényeit!

  • Október 14. 16 óra Őszi szezonnyitó Hevesi Imre zenés gyermekműsorával
  • Október 28. 16 óra Pepe manó bőröndmeséi
  • November 4. 16 óra Nevess-Ints! Bábcsoport előadása
  • November 18. 16 óra Kepenyes Pál zenés gyermekműsora
  • December 2. 16 óra A pórul járt Krampusz, vagyis a Bibuczi Gyermekszínház előadása

 

Forrás: Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.

További programok »

FEL