Ale Ildikó kiállítása a gyulai művelődési központban

2017. szeptember 14. 18:18 | Szabó Rita

A Békés megyéből elszármazott Ale Ildikónak nyílik kiállítása hétfőn Gyulán. Vetületek című tárlata négy héten át tekinthető meg a helyi művelődési központban.

Ale Ildikó képzőművész Békés megyében, Mezőkovácsházán nőtt fel, majd a gimnáziumi érettségi után Szegedre került és ott él ma is. A Vetületek című kiállítása átfogó egységét a Tájaim és a Textilpillanatok című sorozatok adják, azonban még további hat mű – Csendéletek, Álom-lapok, Mese, Éjjeli séta – együttese biztosítja a 27 pasztell alkotás erős szövedékét. A Tájaim sorozat megtekintésekor utazások emlékeiből kivetülő és képzelet szülte tájképek, színes tájmetszetek fogadják a nézőt. A felülnézetből rajzolt képzeletbeli útrendszerek sűrűjében akár saját útjuk kifürkészésére is vállalkozhatnak a tárlatlátogatók. 

A Textilpillanatok sorozat tíz képe arra a véletlenszerűen kialakuló atmoszférára épít, amit az ember nap, mint nap, akarva-akaratlanul hoz létre miliőjében. Sokak számára a hétköznapokban észrevétlen marad, milyen különös, expresszív forma- és színkapcsolatok keletkeznek a heverőre, székre, fotel karfájára vetett ruhák, kendők, blúzok, párnák pár pillanatnyi találkozásából. A teregetés során is az esetlegességben rejlő sokféleség egyedi látványa vonzza magához az annak szépséget felismerő ember tekintetét.

A függöny, mint a külső és belső világ elválasztásának eszköze, mintázatával vagy mintanélküliségével, csupán anyagminőségével is folyamatosan hat. Gyakran érintjük meg azzal a szándékkal, hogy fényt engedjünk be vagy kirekesszük a kíváncsisággal együtt. Elkerülhetetlen, hogy figyelmen kívül hagyjuk azt a jelenséget, amikor a textil a maga lágyságából eredően a nyitott ablakon át beszökő szellő hatására hullámzó mozgásba lendül vagy éppen órákon, napokon át mozdulatlan állapotában marad. Érzékeny alkotói megfigyelések vetületeit közvetítik a sorozat darabjai.

Ale Ildikó Vetületek című kiállítását 2017. szeptember 18-án (hétfőn) 17.00 órakor Szilágyi András filozófus, költő ajánlja az érdeklődők figyelmébe Gyulán, Az Erkel Ferenc Művelődési Központ Galériájában. A tárlat október15-ig látogatható.

 

További programok »

FEL