Gyulán november 16-án lesz lomtalanítás

2024. november 5. 15:28 | Bimbó Lajos

A házhoz menő lomtalanításról tartott sajtótájékoztatót Görgényi Ernő polgármester és Molnár Csaba a Gyulai Közüzemi NKft. ügyvezetője a gyulai városháza ovális termében. Mint kiderült, a fürdőváros lakosai november 16-án tehetik ki a háztartásokban keletkezett és feleslegessé vált hulladékokat.

Görgényi Ernő kiemelte, a törvény évente egy kötelező jelleggel elvégzett lomtalanítást ír elő a hulladékgyűjtéssel és szállítással foglakozó társaságoknak, ez tavasszal már megtörtént a városban. Gyulán azonban hagyományosan kétszer van lomtalanítás, tavasszal és ősszel, így a város vezetése kérte a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft.-t, hogy biztosítsa az őszi lomtalanítás lehetőségét is.

– A Gyulai Közüzemi NKft., a régiókoordinátor Tappe Kft.-vel együtt biztosítja a feltételeket, így november 16-án a közel tízezer gyulai háztartásnak lehetősége lesz arra, hogy kitegye azokat a hulladékokat, amelyeket szeretné, hogy elszállítsanak – ismertette a városvezető.

Molnár Csaba elmondta, a lakosság már november 15-én este kiteheti a lomhulladékot, hogy a közüzemi cég munkatársai a reggeli órákban el tudják szállítani azokat. Az ügyvezető hozzátette, ezúttal is figyelni kell a hulladékok fajtáira, hiszen nem minden hulladékot vesznek át a szállítás során.

 

Fotó: Kovács Dénes

 

– Azokat a hulladékokat, amelyeket a házhoz menő kommunális-, zöldhulladék- vagy szelektív hulladékkal szállítunk el, azokat a lomtalanításkor nem tudjuk elszállítani. Emellett ide tartoznak például a veszélyes anyagokat tartalmazó vagy csomagolási hulladékok is – sorolta Molnár Csaba.

A lomtalanítás során a vegyes háztartási hulladékok és a csomagolási hulladékok mellett az építési törmelékeket, gumiabroncsokat, sütőolajokat és az elektronikai hulladékokat sem tudják elszállítani.

A fenti felsorolásban szereplő hulladékok leadására a gyulai, Kígyósi úti hulladékkezelő telepen (átrakóállomás, hulladékudvar, inert hulladékkezelő telep) illetve az Eleki úti komposztáló telepen van lehetőség nyitvatartási időben. A hulladékkezelő telep és a komposztáló telep nyitvatartási rendje a társaság honlapján található.

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL