Összecsaptak az iskolaőrök, nem hagyták magukat a békésiek

2025. július 5. 13:36 | behir.hu

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság július 2-án és 3-án a Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Zsolnay Vilmos Technikum és Szakképző Iskola, valamint a Rátgéber Kosárlabda Akadémia területén rendezte meg a versenyt. A kétnapos szakmai próbán az iskolaőröknek egyaránt részük volt elméleti, szituációs és fizikai megmérettetésben.

A verseny legfőbb célkitűzése – a csapatépítés mellett – az iskolaőrök szakmai felkészültségének felmérése, valamint a szabályos intézkedések készségszintű elsajátítása volt. A jó hangulatú rendezvényen 19 vármegye és a Budapesti Rendőr-főkapitányság csapata vett részt.

A kétfős csapatok tagjai tesztfeladatok megoldásán keresztül adtak számot elméleti ismereteikről, majd változatos sportversenyszámokban mérhették össze fizikai állóképességüket, illetve a szakmai jártasságukat iskolai szituációs gyakorlatok végrehajtásával bizonyíthatták.

A kétnapos rendezvény díjátadó gálával zárult, amelynek elöljárója és fővédnöke dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes volt.

A versenyt a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata nyerte, második helyen a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság végzett, a harmadik helyet pedig a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság érdemelte ki.

Több vármegye iskolaőr csapata – a támogató partnerek által felajánlott – különdíjakban részesült.

Az Országos Rendőr-főkapitányság teljes körű támogatása mellett a rendezvény létrejöttéhez és sikeréhez több együttműködő partner szerepvállalása is hozzájárult.

 

Forrás: police.hu

További programok »

Friss hírek

Újraélesztettek egy 30 éve üres holtágat Békés vármegyében

A 4.7 milliárd forint keretösszegű 100 százalékban hazai forrásból finanszírozott aszályvédelmi akcióterv részeként feltöltötték a 30 éve üresen álló Koplaló-holtágat. A Szeghalom melletti területen található holtágba 285 ezer köbméter vizet töltöttek június végéig. Erről számolt be Hubai Imre az agrárminisztérium államtitkára.
16:32
FEL